Becsült olvasási idő: 1 perc
NAV: Hackerkönyvet lehetne írni a hazai pénztárgépcsalási ügyekből

Megdöbbentő csalási módszerekkel találkoztak eddig a pénztárgépeken a NAV szakemberei, nagymértékben ez indokolta a kasszák elektronikus bekötését a hatósághoz – mondta el a Laurel Retail Konferencia első napjának délutánján tartott előadásában Vágújhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai szakfőigazgatója. A NAV munkatársa hangsúlyozta, hogy nem volt céljuk a szerviztevékenység visszaszorítása, hiszen az biztonságot jelent a szervezet számára is.

Gyakorlatilag a hackerek kézikönyvét meg lehetne írni abból, amilyen gyűjteményünk van NAV-ban pénztárgépekből – kezdte előadását Vágújhelyi Ferenc arra utalva, hogy rendkívül széles volt a manipulációs kísérletek köre. Ez tarthatatlan volt, tovább kellett lépni. A feladat önmagában egyszerű volt: a tényleges gazdasági eseményt a kinyomtatott bizonylat és tárolt adat azonossága alapján kell kimutatni.

Ezt részben a technikai feltételekkel, részben humán tényezőkkel lehet elérni, ez utóbbit technológiával és korlátokkal is alátámasztják. A jogi fenyegetettséget növelni fogja az állam, jelentősebbek lesznek a büntetési tételek is.

Vágújhelyi Ferenc hangsúlyozta, komolyan kell venni a kasszák és a NAV közötti online kapcsolat megteremtésére vonatkozó határidőt. A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben úgy tűnik, hogy a valósággal nagyon ellentétes a jogszabályban szereplő határidő, akkor javaslatot tesznek a módosításra.

A NAV értesülni akar a releváns eseményekről, ebben nem csak forgalmi adatok, de műszaki információk is lesznek.

Az adatszolgáltatás lebonyolítására eddig négy cég jelentkezett, a három hazai mobilcég és egy virtuális szolgáltató. A velük kötendő megállapodás már elkészült, amint aláírják, nyilvánosságra hozzák.

Vágújhelyi Ferenc a bevezetésre igényelhető támogatásról elmondta, egy NAV-bevallást kell letölteni, kitölteni, azon lehet bejelenteni az igényt. Az igénylők az ügyfélkapun keresztül kapnak visszajelzést.

A szervizesek szerepe a jövőben sem csökken, fontos a NAV-nak is, hogy megmaradjon ez a szakembergárda – hangsúlyozta előadásában Vágújhelyi Ferenc.