hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. június. 13., vasárnap - Antal, Anett.
hirdetés

NAV: milliárdos adócsalás a hússzektorban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgatósága az idén szeptember közepéig több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket, ebből mintegy 3,5 milliárd forintot tett ki a húságazatban feltártak értéke - mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese. A napi.hu cikke.

hirdetés

A NAV-nál összesen hatezer büntető eljárást indítottak, de ezen belül a hússzektor ügyeinek számát nem lehet pontosan meghatározni - közölte Sors László. Az észak-alföldi régióban az áfaszabályok kijátszásával egy bűnszervezet mintegy egymilliárd forintos áfacsalást követett el. A NAV adatai szerint a költségvetési csalások kárértéke elérte a 73 milliárd forintot. Emellett a NAV által felderített összes egyéb bűncselekmény kárértéke 9 milliárd forintot tett ki.


Az áfacsalók fantomcégeken keresztül adták el a húst

Mintegy egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnszervezet - hozzávetőlegesen egy év alatt -, amely húsáruval kereskedett az uniós áfaszabályok kijátszásával - tájékoztatta az újságírókat Lengyel Tibor, a NAV Észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának vezetője. A NAV pénzügyi nyomozói és adóellenőrei a 8 tagú - magyarokból álló - bűnszervezetet augusztus végén felszámolták. A két irányító vagyonának lefoglalásával pedig gyakorlatilag megtérült az elcsalt pénz. Emellett még mintegy 440 millió forint jogtalanul visszaigényelt áfakifizetést is sikerült megakadályozni.

Az elkövetők 3,5 milliárd forint értékű sertéshúst vásároltak - elsősorban Szlovákiában - nettó áron, majd fantomcégeken keresztül ezt belföldön bruttó áron adták el. Az áfát pedig nem fizették be a magyar költségvetésbe, ugyanis azt hamis számlákkal minimalizálták. Más - magyarok által irányított román - cégek közbeiktatásával áfát is igényeltek vissza több százmillió forint értékben, de a húst nem szállítottá ki Romániába, hanem az Magyarországon, belföldi vállalkozásokhoz került. A pénzügyi nyomozók az ügy kapcsán nyolc embert vettek őrizetbe, közülük hét előzetes letartóztatásban van.

Horváth Gábor, a NAV ellenőrzési főosztályának helyettes vezetője hozzátette: a NAV foglalkozik a teljes termékpálya - azaz az élőállatok, a vágóhidak, a feldolgozás, a szállítás és a kereskedelem - ellenőrzésével. Emlékeztetett: a csalási modellek általában nem termékspecifikusak, azokat legtöbbször több gazdasági területen is alkalmazzák.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője cáfolta azt a közhiedelmet, hogy a "gabonás áfacsalók átvedlettek volna húsosokká" a gabonaszektorban bevezetett fordított áfa miatt. Ezt a szóvivő téves megközelítésnek mondta, szerinte nem érzékelhető ilyen tendencia.

(forrás: Napi Gazdaság, MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Szerkesztőségi, független vagy márkázott podcastok, videók, dokusorozatok versenye.

Kiadónk társoldalai