Érdekes lehet, vajon mennyire számít majd ezek után a vásárlók számára egy-egy bolt alapterülete, hiszen amelyik nagyobb és kiszámoljuk, hogy ott egy időben hányan vásárolhatnak, akkor azért első pillantásra akadnak majd különbözőségek. De ezen túl semmi sem változik, csak annyi, hogy a pénztárak helyett a bejárat előtt kígyózhatnak majd sorok. Ha egyáltalán.
A szabály az szabály
Az MKIK javaslata szerint 100 négyzetméter alapterületig 5-10 négyzetméterenként egy, ennél nagyobb üzletek esetében pedig 15-20 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhatna egyidejűleg a boltokban. És tegyük hozzá rögvest, a négyzetméter szabály valóban ésszerű módon gyorsíthatja a boltok újranyitását, hiszen mérlegelte a kamara a járványhelyzet veszélyeit is. De számolgatni kell.
Azt nem tudjuk, hogy manapság, vagy még a boltzár előtt mennyi vásárló toporgott egy-egy boltban. Laza szemrevételezéssel annyit lehetett látni, hogy volt, ahol sorok is kígyóztak időnként a kasszáknál, főleg 19 óra előtt, és volt, ahol időnként alig lézengett egy-két vásárló a boltban. Vagy éppen üres volt. De a szabály az szabály, és ha lesz egyszer, és akkor be kell tartani.
A vásárlószám függ majd a szabály részleteitől is. Például előreláthatólag a bolt alapterületénél az eladótér számít, a raktár nem, hiszen a vásárló a raktárba már nem megy be. Nyilván a boltberendezések révén elfoglalt helyet nem kell majd levonni, hiszen az elég bonyolult és felesleges, sokszor követhetetlen számolgatás lenne. legfeljebb jó magasra pakolnának a boltosok, létrákat pedig tennének ki bőven.
Valószínű, hogy mindenki beleszámít majd a vásárlók körébe az egyszerre betoppanók közül, tehát a családtagok, gyermekek is külön számítanak (ez egy kicsit más, mint a maszkviseletnél a 6 éves életkor alatti kivétel). És nyilván nem a kosárszám, vagy bevásárlókocsiszám számít majd, hiszen akkor összefognának a vásárlók és többen tologatnának egyet, majd a pénztártól távozás után elszámolnának, kire mennyi jutna a nyugta összegéből.
Akkor most hányan is vásárolhatnak a boltocskámban? Nagyobb a boltom, de nála többen?
Ilyen a piac, mindenki lesi a versenytársát is. És van belőlük közel 120 ezer (a járműkereskedelmet most nem számítva).
A kiskereskedelmi boltok alapterülete egyébként összesen 17 millió négyzetméter. Ez azt jelenti, hogy elvileg a 15 négyzetméter/vásárló korlát esetében egy időpontban 1,1-1,2 millió vásárló lehetne bent a boltokban. A 20 négyzetméter/ vásárlószám alapján már csak 870 ezer. Hát igen, egyszerre nem fog menni a bevásárlás. Élelmiszerboltban egyszerre 200-300 ezer vásárló tud majd egy időben válogatni. Itt már feszesebb tempó kell majd, hogy mindenki bejusson, például egy hosszú hétvége előtt.
És akkor egy kis matek. Az átlagos boltterület 128 négyzetméter. Az élelmiszerüzleteké 123 négyzetméter, az iparcikkeseké 126 négyzetméter. Mivel a 100 négyzetméteres határnál változna a szabály, lesz egy alapterület nagyság, ahol nagyobb alapterület mellett kisebb lehet majd a vásárlószám. Most úgyis minden boltos lázasan számol, ez csak egy kis adalék hozzá:
kisbolt számtan | |||||
szabály | 99 nm | szabály | 101 nm | 285 nm | 380 nm |
5 nm/vásárló | 19 | 15 nm/vásárló | 6 | 19 | 25 |
10 nm/vásárló | 9 | 20 nm/vásárló | 5 | 14 | 19 |
Turkáltunk természetesen a boltok között is. Az elérhető alapterület adatokat vettük alapul, így egyes esetekben eladótér, más esetekben teljes alapterület szerepelt, de nem lehetett tovább bogarászni benne.
Az élelmiszerboltok, drogériák esetében a jegyző (kereskedelmi hatóság) nyilvántartásában meg kell adni az üzlet alapterületét, így ezek alapján könnyebb volt a keresgélés, de sok volt az adathiány is. És időnként maguk a boltosok is elárulják, mennyi is az annyi. Számoltunk mindkét kamarai javaslattal:
bolt | terület nm | vásárlószám | bolt | terület nm | vásárlószám | ||||
15 nm/fő | 20 nm/fő | 15 nm/fő | 20 nm/fő | ||||||
Aldi | Kossuth. L. u. | 1.331 | 88 | 66 | Deacthlon | Győr | 2.000 | 133 | 100 |
Auchan | Budaörs | 19.200 | 1.280 | 960 | Hervis | Pólus | 1.000 | 66 | 50 |
Kecskemét | 9.650 | 643 | 482 | dm | Nagytétényi út | 465 | 31 | 23 | |
CBA | Pozsonyi út, Príma | 650 | 43 | 32 | Rossmann | Teréz krt. | 325 | 21 | 16 |
Lidl | Csalogány u. | 1.966 | 131 | 98 | Deichmann | Váci u. 25. | 619 | 41 | 30 |
Teleki tér | 1.274 | 84 | 63 | Kínai üzlet | Győr, Déríné út | 450 | 30 | 22 | |
Penny | Váci út 9-15. | 864 | 57 | 43 | Media Markt | Váci út 1-3. | 3.352 | 223 | 167 |
Spar | Dunakeszi, Toldy M. u., szupermarket | 822 | 54 | 41 | OBI | Veszprém | 8.000 | 533 | 400 |
Miskolc, Szinvapark, Interspar | 3.470 | 231 | 173 | Praktiker | Budapest, Váci út | 12.000 | 800 | 600 | |
Tesco | Pillangó u. 15., hipermarket | 9.886 | 657 | 494 | Ikea | Soroksár | 34.000 | 2.266 | 1.700 |
Máriaremetei út, Express | 394 | 26 | 19 | Jysk | Veszprém | 1.750 | 116 | 87 | |
Reál Élelmiszer | Győr, Szent István út | 164 | 10 | 8 | Springfield | Váci út 178. | 271 | 18 | 13 |
Coop Szuper | Dunaújváros, Szabadság út | 1.439 | 95 | 71 | Mini ABC Boltocska | Nagytétényi út | 31 | 6* | 3* |
Forrás: kereskedelmi hatóság, céges információ, kerekítés: le, Mini ABC Boltocska: 5-10 vásárló/négyzetméter alapján | |||||||||
Ellenőrzés: huzigálhatja a boltos a strigulákat
A szabály betartatása nyilván a boltos felelőssége, huzigálhatná a strigulákat is, de azért a mai világban vannak már korszerű vásárlószám számlálási technikák. A kosárszám, bevásárlókocsiszám már lassíthatja is a vásárlást, ha valaki fizetés után sokáig pakolgatja a parkolóban a cókmókját például.

