Közel száz sörgyártással foglalkozó vállalkozás működött Magyarországon tavaly, közülük átlagosan ötből négy céges beszámolót is leadott. Ezekből kiderült, hogy 44 százalékuk veszteséges – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére az Opten Kft. által közölt adatokból.
A céginformációs szolgáltató tájékoztatása szerint a felmérésben szereplő főzdék összesített árbevétele mindössze 95,2 milliárd forint volt az előző évben, márpedig az elmúlt tíz esztendőben egyszer sem esett ez a mutató 100 milliárd forint alá.
A forgalmi adatok alapján a legkisebb szereplők vannak többségben: 71 sörgyártó könyvelt el tavaly 100 millió forint alatti forgalmat, tízen pedig 100 és 500 millió forint között zártak. A sor másik végén egyetlen cég szerepel az 5 és 10 milliárd közötti sávban, kettő 10 milliárd forint felett járt, 12 vállalkozás árbevételéről pedig nincs adat az elmúlt esztendőből.
A mikro- és kisvállalkozások növekvő jelenléte azt mutatja, hogy továbbra is sokan látnak fantáziát a kisüzemi sörfőzésben, egy-egy nagy szereplő mellett azonban feltűnő a közepes méretű cégek hiánya a szektorban.
https://www.vg.hu/vallalatok/egyre-tobb-veszteseges-sorfozde-557267/

