hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nemzetközi szabadalmi eljárás alatt a magyar napraforgómag-ital

Egy magyar fejlesztésű eljárással az olajsajtolás után visszamaradó napraforgó-pelletből növényi ital készül, a technológia nemzetközi szabadalmaztatási eljárása is megtörtént. A Grapoila legalább három évig dolgozott azon, hogy a nagyrészt zsírtalanított présmaradványból stabil, krémes ital készüljön, amelyben a víz-, zsír- és szilárd fázis nem válik szét.

Az olajsajtolásnál a feldolgozott mag jelentős része az olaj kinyerése után is megmarad: a technológiától függően a beérkező magtömeg mintegy fele lehet szilárd présmaradvány, vagyis pellet. A korábban jellemzően takarmányként hasznosított pelletből napraforgómagliszt lesz, ami gluténmentes kréker, valamint növényi ital alapanyagaként is felhasználható.

A legoptimálisabb hasznosításhoz már a préselés előtt szigorúan elő kell készíteni a napraforgómagot. Teljesen meghántolják és megtisztítják, így kizárólag élelmiszeripari minőségű magbél kerül a présbe. Miután az olajat mechanikus, hideg sajtolással kinyerték a megmaradó pellet több mint 40 százalék fehérjét tartalmaz, kedvező az aminosav-profilja, őrléssel pedig napraforgóliszt készíthető belőle.

„Kezdetben mi is elsősorban takarmányként tekintettünk ezekre a présmaradványokra, később azonban felismertük, hogy ennél jóval nagyobb érték rejlik bennük. A kedvező aminosav-profil és a magas fehérjetartalom miatt az emberi táplálkozásban is jól hasznosíthatók, ezért elkezdtük keresni azokat a megoldásokat, amelyekkel magasabb hozzáadott értékű élelmiszerek készülhetnek belőlük”

– mondta Pinczés Marianna, a Grapoila alapítója és ügyvezető-tulajdonosa.

Évekig tartó fejlesztés eredménye

A legösszetettebb fejlesztés a tej helyett is használható Napraital, melynek lényege, hogy a napraforgómag-lisztből stabil, krémes folyadék készüljön, amelyben a víz, a zsír és a szilárd részecskék tárolás közben sem válnak külön rétegekre.

„A nehézség abban állt, hogy stabil emulziót képezzünk egy alapvetően zsírtalanított pelletből, vagyis a víz- és zsírmolekulák ne essenek szét, hanem egy egységes, krémes folyadékot kapjunk. Ezt a technológiai eljárást szabadalmaztattuk is, a nemzetközi eljárás a nyáron lezajlott”

– fogalmazott Pinczés Marianna.

A fejlesztés legalább három évig tartott, laboratóriumi receptúrafejlesztéssel és üzemi kísérletekkel. A vállalat közlése szerint a beruházással Magyarország első dedikált növényi ital-üzeme jött létre.

Az upcycling, vagyis az értéknövelő újrahasznosítás lényege, hogy egy már meglévő gyártási folyamat mellékterméke új, emberi fogyasztásra szánt termék alapanyagává válik.

Az olaj ülepítésekor keletkező mikroszemcsés, olajban gazdag üledékből napraforgómag-krém készül, a lehántolt héjat pedig biomasszakazánban égetik el: ezzel fűtik az üzemet és működtetik a szárítóberendezéseket. A napraforgómag-lisztből növényi ital mellett kréker is készült, bár utóbbi nem önálló terméknek indult.

A Flatland neve az Alföld síkságára utal, amit a cég a „lapos föld” kifejezéssel fordított át egy játékos márkavilággá. A krékerek gluténmentesek, clean label receptúra alapján készülnek, rövid és egyszerű összetevőlistával, mesterséges adalékanyagok és ízfokozók nélkül.

A krékerek és a Napraital első tételei nyár elején jelentek meg, a termékek viszont csak ezekben a hetekben kerülnek be a Müller üzleteibe és a Kifli.hu kínálatába.

Borítókép illusztráció: Adobe Stock