A növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseinek, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatoknak, valamint a lakás- és egyéb ingatlanberuházások élénkülésének volt köszönhető - tette hozzá a hivatal.
Az előző negyedévihez mérve 3,5 százalékkal volt nagyobb a beruházások szezonálisan kiigazított volumene.
A gép- és berendezésberuházások 20,2, az építési beruházások 17,4 százalékkal haladták meg a tavalyi harmadik negyedévit, amikor 2,1 százalékos növekedést, illetve 13,8 százalékos visszaesését mért a KSH.
A beruházási teljesítmény közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 18,3, a több mint egytizedet realizáló költségvetési szerveknél 64,6 százalékos volt a növekedés mértéke, elsősorban az uniós forrásból történő fejlesztések következtében.
A nemzetgazdasági beruházásokból 30 százalékkal részesedő feldolgozóiparban a második negyedévi 9,2 százalék után. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipari beruházások háromtizedét realizáló járműgyártás invesztíciói járultak hozzá. Jelentős bővülés következett be a villamos berendezések gyártásában és az elektronikai iparban is.
Az építőiparban az előző negyedévi 19,9 százalék után éves összehasonlításban 50,2 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben. Ezzel párhuzamosan a második legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek területén 19,4 százalékosra gyorsult a beruházások növekedése a második negyedévi 10,2 százalékról, amihez a lakásépítések és -felújítások mellett az üzleti célú ingatlanfejlesztések is hozzájárultak.
A szállítás, raktározás beruházásainak volumene 11,2 százalékkal nőtt. Az uniós forrásból finanszírozott autópálya-, autóút- és vasútépítések mellett a fuvarozással foglalkozó vállalkozások is növelték fejlesztéseiket - közölte a KSH.
A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás beruházási volumene 21,6 százalékos emelkedéséhez továbbra is a - kereskedelmi szálláshelyek forgalomnövekedésével párhuzamosan zajló - szállodaépítések és -felújítások járultak a leginkább hozzá.
A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén megvalósult 50,8 százalékos növekedésben a középületek és közterületek felújításával, valamint a rend- és katasztrófavédelemmel kapcsolatos kiadások is szerepet játszottak. Az oktatásban 85,8, a humán-egészségügyi, szociális ellátásban 94,8 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbi, alacsony bázist az idei harmadik negyedévben.
Az első háromnegyed évben 22,6 százalékos volt a beruházási volumen növekedése a tavalyi év azonos időszakához mérve, amikor 12,2 százalékos volt az éves összevetésű visszaesés. Az építési beruházások 24,3, a gépvásárlások 21,1 százalékkal nőttek változatlan áron számolva. A feldolgozóiparban 15,8, az építőiparban 30,6 százalékos volt az emelkedés.
A gazdaság növekedésével párhuzamosan bővülnek a beruházások is, ami egyre több munkahelyet jelent Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
Varga Mihály hozzátette: az első háromnegyedévben közel 23 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az ilyen mértékű növekedés pedig azt vetíti előre, hogy a következő 1-1,5 évben, amikor ezek a beruházások elkészülnek, hozzájárulnak a további gazdasági növekedéshez.
A beruházások emelkedése elsősorban építőipari beruházásoknak, illetve ingatlanfejlesztéseknek köszönhető, de szinte minden szektorra jellemző. A miniszter példaként említette az autóipart, logisztikai ágazatot és a szállítási területet, ahol a beruházások volumene több mint 15 százalékkal emelkedett.
Varga Mihály kiemelte: a beruházási aktivitás főként a nagyobb vállalkozásoknál volt erős, ugyanakkor a kis- és közepes vállalkozásoknál is kétszámjegyű volt az erősödés. Magyarországon a munkahelyek kétharmadát a kkv-k biztosítják, így fontos, hogy ebben a szektorban is legyen további fejlesztés - jegyezte meg.
A több mint 4 ezer milliárd forint értékű beruházás jelentős részét kormányzati beruházások - infrastrukturális beruházások - tették ki - hívta fel a figyelmet, és megjegyezte, mindezt folytatni kívánják, hiszen a magyar gazdaságnak további kapacitásépítésre van szüksége ahhoz, hogy a gazdasági növekedés lendülete a következő hónapokban se törjön meg.
Varga Mihály közölte: 2016 második felétől már érzékelhető volt a számokon, hogy a beruházási adatok egyre kedvezőbbek, ez annak is köszönhető, hogy erre az uniós fejlesztési időszakra Magyarország megkapta a keretösszeget, így elkezdődött a pályázatokat kiírása. A pályázatok kifizetése és lehívása még folyamatban van - mondta.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknál a beruházásoknál, ahol az uniós források nem érkeznek meg időben a magyar költségvetés meg tudja hitelezni, előlegezni ezeket.
Varga Mihály megjegyezte, bízik benne, hogy decemberben az eddig megelőlegezett összeg egy nagy része az Európai Unióból befolyik majd, ez pedig jelentősen javíthatja az államháztartás adatait is.

