A felügyelőségek 131 ellenőrzött egységből 91-nél indítottak eljárást.
Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott ugyanakkor arról számolt be, hogy drasztikusan visszaesett tavasz óta a fiatalok kiszolgálása alkohollal és dohánytermékekkel. Az akkori vizsgálatkor 100 egységből 78-ban szolgáltak ki 18 év alatti személyt, nyárra ez az arány 31 százalékra csökkent.
Az ellenőrzöttek kifogásolták, hogy az ellenőrök olyan fiatalokkal végeztetnek próbavásárlást, akik 18 évesnél idősebbnek látszanak. A hatóság szerint viszont a kiszolgáló nem hagyatkozhat a fiatal megjelenésére. Pesti Imre elmondta, hogy korábban „civil” fiatalokat használtak ellenőrzéskor, de újabban rendészeti szakközépiskolásokat kérnek fel.
A fővárosi és a Pest megyei hatóság ellenőrei a jótállást, a szavatosságot, az árfeltüntetést és a termékek biztonságát is vizsgálták.
Az év eleje óta 200 közös ellenőrzést végeztek, a kiszabott bírság pedig meghaladta a 100 millió forintot. A legmagasabb, 52 milliós bírság az élelmiszer-biztonság megsértése miatt született.
A gyakorlati tapasztalat az, hogy a már egyszer megbírságolt cég ugyanazt a jogsértést nem követi el – mondta Pesti Imre, aki szerint tehát van visszatartó ereje a bírságnak.

