A járvány második hullámának kezdete óta működő online értékesítési és tanácsadói pult kísérlete – mely során online eladónál is lehet személyesen vásárolni – bevált, további üzletekben is várható az interneten keresztül bejelentkező munkatársak megjelenése – írja a kemma.hu.
Az Extreme Digital hibrid, online áruházon és offline üzleteken alapuló üzleti modellben a járványhelyzet miatt néhány hónappal ezelőtt szokatlan megoldást vezetett be a budapesti Nyugati pályaudvar közelében lévő üzletében. Ennek a bejáratának közelében egy ügyfélhívóra hasonlító terminál fogadja a betérőket, amelyen keresztül olyan munkatársak is tudnak segíteni az értékesítésben, akik számára a COVID-19 kiemelt egészségügyi kockázatot jelentene, ezért a járvány alatt nem tudnak személyesen dolgozni az üzletben.
Az online terminálon webkamera és mikrofon van felszerelve, amelyen keresztül az otthonából dolgozó eladóval hasonlóképp lehet beszélni, mintha fizikai valójában a pult mögött állna.
A fekete pénteki és karácsonyi szezonban több, az otthonukból online platformon keresztül a bolti terminálra bejelentkező Extreme Digital-munkatársak egy-egy napon akár a boltba érkező vásárlók negyedét is kiszolgálták, ami jól jelzi, hogy a fizikai üzletben is bevált az online ügyintézés.
Az otthonukból bejelentkező szakértők számítógépükről hozzáférnek az aktuális bolti készletekhez és képernyőmegosztáson keresztül akár meg is tudják mutatni a termékek webáruházas adatlapjait, vagy kiegészítőket is ajánlhatnak a vásárlóknak. A termékeket az üzlet pénztárában fizikailag is jelen lévő munkatársnál tudják kifizetni a vásárlók. A fejlesztések között már szerepel a bankkártya-terminál bevezetése, az így kifizetett terméket pedig az árukiadó pultnál rögtön át is tudja majd venni a vásárló

