hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Oroszország állami irányítás alá vonta a Nestlét és az Auchant

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírásával ideiglenesen állami kontroll alá kerültek a svájci Nestlé és a francia Auchan üzletei – tudósított az Euronews. A lépéssel egyenes út nyílt a nyugati tulajdonú cégek teljes lefoglalásához és elidegenítéséhez.

A Nestlé a lépéssel kapcsolatban közölte, hogy megtette a szükséges lépéseket, hogy érdekeit megvédje. Az Auchan ugyanakkor nem kívánta a kommentálni a hírt.

A Nestlé a 90-es évek óta tevékenykedik Oroszországban, 7000 munkavállalót foglalkoztatott hat üzemben, ahol állaeteledelt, kávét és babatápszert gyártott.

Az Auchan 2002-ben lépett az orosz piacra, ahol az egyik legnagyobb külföldi tulajdonú áruházlánc lett. 230 áruházában közel 25 ezer embernek adott munkát.

A lépéseket Dimitrij Peszkov a Kreml szóvivője azzal indokolta, hogy a lefoglalt cégek ellenséges országokból irányítják, bár konkrét országokat nem említett. A Nestlé esetében ismert, hogy az oroszok nem elégedettek Svájc Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával. Az sem tetszett, hogy a cég nem fejleszt az országban és nem is exportál onnan.

Ukrajna ellen indított invázióját eredményeként Oroszországot komoly szankciókkal sújtotta a nemzetközi közösség. Az oroszok válaszul lefoglaltak számos náluk működő nyugati tulajdonú leányvállalatot. 2023-ban elnöki rendelettel vezették be az eljárást, amely első lépésben a tulajdonjog átvétele nélkül kontroll alá vonja, a „nem baráti” cégeket, amelyek nagy többsége később a Kremlnek kedves oligarchák tulajdonába kerülve folytatja működését. Az így elkobzott javak értékét a piaci elemzők 50 milliárd dollárra becsülik. 

Minden jel szerint hasonló sorsot szánnak az orosz Nestlének és Auchannak is, amelyek jelenleg egy erre a célra létrehozott kétszemélyes moszkvai cég irányítása alá kerültek. 

Borítókép illusztráció: Adobe Stock