Annak ellenére, hogy naponta 25 millió Heinekennel koccintunk világszerte, mégsem tudunk sok mindent a népszerű sörről. Éppen ezért a márka új, integrált kampányt indít el, amelynek középpontjában maga a Heineken és a kevésbé ismert története áll.
A Több van a csillag mögött elnevezésű kampány központi eleme a hazánkban szeptember közepétől látható TV reklám, amelyben Benicio del Toro, Oscar- és Golden Globe-díjas színész játssza a főszerepet. A filmben Benicio a márkára jellemző frappáns módon ironizál és hívja fel a figyelmet arra, hogy a Heineken az egyetlen sör, amelyet a fogyasztók 192 országban – mindenhol azonos minőségben - élvezhetnek.
A reklám itt tekinthető meg.
„A fogyasztói visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy az emberek érdeklődnek a márkák háttere, története iránt. Ezért arra gondoltunk, hogy idei kampányunkban betekintést engedünk a kulisszák mögé. A Heineken 143 éve indult el világhódító útjára, büszkék vagyunk arra, hogy ennyi év alatt egy innovatív világmárka lett, ugyanakkor meg tudta őrizni eredeti karakterét úgy, ahogy Gerard Heineken azt megálmodta” – mondta Gőcze Csilla, a Heineken márkamenedzsere.
A Magyarországon reklámokkal induló kampány az ősz folyamán kiegészül ATL és BTL elemekkel.
A márka új reklámmal jelenik meg az UEFA - bajnokok ligája kapcsán is, amelyben José Mourinho, a Manchester United sztármenedzsere mond lelkesítő beszédet a futballt és a Heinekent szeretőknek. A hazánkban egyelőre csak a You Tube-on látható, Guy Ritchie rendezte kisfilm itt tekinthető meg.

