A szezonváltás sok háztartás számára jelent újabb jelentősebb kiadást, elsősorban ruházkodásra, iskolakezdésre és szabadidős programokra.
A felmérés szerint a megkérdezettek mintegy harmada az őszi gardróbfrissítésre, hasonló arányban pedig őszi kiruccanásokra költ, míg a kulturális programok és az otthon szezonális felfrissítése szintén gyakori kiadás.
A szeptemberi költési keretet a válaszadók több mint kétharmada 20–100 ezer forint közé teszi: 35 százalék 20–50 ezer, ugyanekkora arány 50–100 ezer forinttal számol. A legnagyobb tételt a ruhák és cipők jelentik, amelyeket az iskolakezdéssel kapcsolatos vásárlások, valamint a különböző programok követnek.
A vásárlóerő saját megítélés alapján lényegében stabil maradt: 64,4 százalék szerint idén ősszel nagyjából ugyanannyit tud költeni nem alapvető termékekre és szolgáltatásokra, mint egy évvel korábban.
Az árérzékenység ugyanakkor erősen jelen van a vásárlási döntésekben. A válaszadók 84,1 százaléka szerint az akciók és árengedmények ösztönzik leginkább az őszi vásárlásra. Több mint felük tudatosan figyeli a kedvezményes időszakokat és ezekhez igazítja vásárlásait, további 41,7 százalék pedig akkor is él a lehetőséggel, ha előzetesen nem tervezte.
A kedvezmények elsősorban a már meglévő vásárlási szándékokat erősítik. A válaszadók 68,9 százaléka olyan terméket vásárol meg kedvezményesen, amelyet korábban már kinézett, de teljes áron nem vett volna meg. 40,2 százalék egy későbbre tervezett beszerzést hoz előre, míg 37,9 százalék ilyenkor drágább vagy jobb minőségű terméket választ.
A felmérés eredményei alapján az őszi szezonváltás így nem feltétlenül jelent többletfogyasztást: a vásárlók jelentős része előre tervez, árakat hasonlít össze, és a kedvezményes időszakokat használja arra, hogy a már szükséges vagy tervezett vásárlásokat kedvezőbb áron valósítsa meg.
Fotó: Etele Plaza


