Az Országos Kereskedelmi Szövetség a bejelentés pillanatától fogva támogatta a pénztárgépek közvetlen összeköttetését az adóhatósággal. Évente több mint ezer milliárd forint adó az államkassza helyett a magánzsebekbe jut, ami súlyos sérelem az adóelőírásokat megtartó vállalkozások számára is. A pénztárgépek adóhatósági bekötésével jelentős többletbevételhez jut a költségvetés, ha a rendszer a kitűzött céloknak megfelelően működik. Ennek alapvető feltétele, hogy az adóhatósághoz beérkező értékesítési és pénztárgép kezelési adatok elemzése alapján a nyugtát nem adó szolgáltatók kiszűrhetők legyenek.
Kifogásolja a Szövetség ugyanakkor a pénztárgép bekötésre kötelezett vállalkozások támogatásának március 28-án bejelentett módját.
- A kormány kizárólag az 500 millió forint árbevételnél kisebb méretű vállalkozásokat támogatná 50 ezer forinttal, vállalkozásonként legfeljebb öt pénztárgép cseréjét. Ezzel számos kis- és középvállalkozás elesne a támogatás lehetőségétől, ami nehéz pénzügyi helyzetbe hozhatja őket. Előzetes számítások szerint az új pénztárgépek 80-100 ezer forintba kerülhetnek majd, ehhez járulnak az átállás további költségei.
Az OKSZ javaslata korábban is az volt, hogy a legkisebb vállalkozások számára a pénztárgép vásárlás, átalakítás teljes költségét térítse meg a költségvetés. Sok pénztárgép cserére kötelezett, elsősorban mikro vállalkozás küzd napi, néhány ezer forintos költséggondokkal, számukra létkérdés a teljes összegű támogatás. A bejelentett támogatási móddal szemben indokolt lenne valamennyi további kis- és középvállalkozás pénzügyi segítése a költségvetésből, számukra javasolható az 50 ezer forint.
- A támogatás igénylési rendje egyszerűsíthető. A NAV köztartozásmentes adózói listájában szereplő vállalkozások mentesíthetők a támogatás előzetes igénylése alól.
- Az igénylés október 31-i határideje igazodik a pénztárgépcserék teljesíthető menetéhez azzal, hogy az átállásra a megfelelő támogatással készek a kereskedők, ugyanakkor a tervezés és a gyártás, továbbá az új gépek üzembe helyezése már kizárólag a pénztárgép szolgáltatók teljesítményétől függ.

