Becsült olvasási idő: 1 perc
Perre készülnek a kasszakárosultak

Kártérítési pert terveznek az Online Pénztárgépre Kötelezettek Oldalának tagjai az ügyben érintett minisztériumok és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal ellen - írta a Népszava.

A lap pénteki számában Kenéz Tünde, az oldal egyik tagja fejti ki véleményét, amely szerint egy normális folyamatban a megrendelő a gyártóval felveszi a kapcsolatot, határidőt szab, közli a feltételeket, követelményeket.

A nullszéria beüzemelése után, ha megfelel, lehet kezdeni a sorozatgyártást. A kormányzat ezzel szemben hozott egy rendeletet, közölte a követelményeket, majd a vevőket arra kényszerítette, hogy olyan gépeket rendeljenek, vásároljanak, amelyek még kész sem voltak. A kormány becsapott minket és még fenyeget is – fakadt ki Kenéz Tünde.

Az érintettek szerint a szerencsésen rendelő vállalkozók is hoppon maradhatnak. Az engedélyezett pénztárgépek forgalmazói közül is jó néhány április, illetve május végi szállítási határidőt adott meg, így sok ezer vállalkozó képtelen lesz teljesíteni az üzembe helyezés február 28-i határidejét, a támogatás kifizetésének feltételét.

A kormány a teljes átállásért küzd

Az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. által forgalmazott online pénztárgépek engedélyének visszavonása okozhat csúszást, a kormány azonban azon dolgozik, hogy minél hamarabb megtörténjen az online pénztárgépekre történő teljes átállás - mondta Pankucsi Zoltán még csütörtökön egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: a gyártói kapacitások alapján egy-két hónapon belül a folyamat lezárulhat.

Az NGM helyettes államtitkára hangsúlyozta: a csere meggyorsítása a költségvetési bevételek és a tisztességes vállalkozások versenyképessége szempontjából is fontos, ezért a kormány intézkedéseket hozott a pénztárgépcsere gyorsítása érdekében. A két érintett forgalmazó károsultjai állami támogatás formájában megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót.

A legfrissebb adatok szerint már közel 40 ezer gép működik online üzemmódban, a kereskedők több mint húsz kiskasszából választhatnak és több mint 60 PC alapú nagykassza is megkapta már az engedélyt.

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a tájékoztatón bejelentette, hogy az adóhatóság honlapján már közzétette a visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépekre kifizetett előleg (vételár) támogatás formájában történő kifizetésére vonatkozó tájékoztatót.