Aki mégis elindul, az tankolja tele az autóját, vigyen magával hólapátot, meleg italt és takarót. A Dunántúlon rengeteg a baleset, elakadt járművek akadályozzák a haladást, és a viharos szél tetőket is megbontott.
Az erős hófúvás miatt több dunántúli megyében a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután. E szerint Fejér, Veszprém, Zala, Somogy és Komárom-Esztergom megye több térségében erős hófúvásra kell készülni, amely magas hótorlaszokat emelhet. Szintén az erős hófúvás miatt Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megye kivételével az egész országban első-, vagy másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
A veszélyjelzés szerint az ország nyugati felében mindenhol, de az ország északkeleti felében is várhatóak viharos széllökések. Emellett az ország keleti megyéiben a jelentős mennyiségű eső miatt, több területen az intenzív havazás miatt is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
Több kilométeres a kocsisor a 8-as főúton Hajmáskérnél
Több kilométeres kocsisor torlódott fel a 8-as főúton Hajmáskérnél csütörtök délutánra a rossz látási viszonyok miatt, Tés a torlódás következtében még mindig elzárt település, három főúton pedig továbbra is kamionstop van érvényben Veszprém megyében – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Révész András elmondta: kora délutánig 45 esetben kérték a katasztrófavédelem segítségét a havas útviszonyok miatt: baleseteknél, műszaki mentéseknél segítenek a tűzoltók. Tájékoztatása szerint a 82-es, a 83-as és a 73-as főúton továbbra is érvényben van a 7,5 tonna feletti teherautókra vonatkozó útzár. Kritikus szakasz még a 8-as főút Hajmáskér és Öskü közötti szakasza, itt több kilométeres torlódás alakult ki a nehéz látási viszonyok és az ebből adódó elakadások, balesetek miatt – tette hozzá.
Veszprém és Tüskevár között, valamit Csopak körzetében lassan megy vagy egyáltalán nem halad a forgalom, de a megye más részein is számíthatnak várakozásra az utazók – figyelmeztetett Révész András. A 8-as főúton kialakult kaotikus útviszonyok miatt Tés továbbra is elzárt település – mondta az MTI érdeklődésére a falu független polgármestere. Berki Józsefné tájékoztatása szerint a faluból Várpalotára ingázó felnőttek, valamint a csaknem félszáz iskolás elhelyezésének megszervezését elkezdték. A polgármester bízik abban, hogy a tésieknek nem kell Várpalotán éjszakázniuk, estig hazatérhetnek.
A Budapest Airport megerősített szolgálattal készült
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) teljes járműállományával megerősített szolgálatot lát el a hóeltakarításra és síkosságmentesítésre. A BA csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közlése szerint a repülőtér a reggeli óráktól kezdődően dolgozik a megfelelő előkészületeken, hogy a hirtelen jövő és nagy mennyiségű hó esetén is biztonságosan tudja fogadni és indítani a járatokat.
Déltől a legmagasabb fokú készültségi szint lépett életbe, a legfrissebb adatok szerint
a délutáni gyenge havazást az esti órákban hózápor követi, amit viharos erejű szél kísér. Az előrejelzés szerint péntek hajnalig több mint 10 centiméter friss hó várható, miközben 60-70 kilométeres széllökésekre lehet számítani. A Budapest Airport arra kéri az utazókat, hogy időben induljanak el a repülőtérre, indulás előtt pedig ellenőrizzék járatukat a járatinformációs felületen a bud.hu oldalon. A következő 24 órában érdemes lehet a szokásosnál több időt szánni a repülőtérre való kijutásra.
Tömeges balesetek az M7-es autópályán
Tömeges balesetek történtek az M7-es autópálya mindkét oldalán Szabadbattyán és Polgárdi között, az elsődleges információk szerint több ember beszorult a roncsokba – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Szabó-Bisztricz Anett elmondta, hogy sok személygépkocsi, több kamion és teherautó ütközött egymásnak a Siófok felé vezető oldalon. Sokan beszorultak gépjárműveikbe. A sérültek számáról egyelőre nem tudott nyilatkozni.
A megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a székesfehérvári, sárbogárdi, pétfürdői, veszprémi, balatonfűzfői hivatásos és a polgárdi önkormányzati tűzoltók végzik a mentést. Rajtuk kívül a katasztrófavédelem hivatali dolgozói is segítenek a mentésben. Az érintett szakaszon teljes útzár van, kerülni a 7-es főút felé lehet. Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az M7-es autópálya ugyanezen szakaszán, a főváros felé vezető oldalon is több jármű ütközött.
Hozzátette: a látótávolság minimálisra csökkent, az autópálya nagyon nehezen járható. Azt kérik, aki teheti, ne induljon útnak, vagy a 7-es számú főutat válassza.
Kamionstopot rendeltek el a zalai határátkelőkön
Csütörtökön 14 órától kamionstopot rendeltek el a zalai határátkelőkön – tájékoztatta a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke csütörtökön az MTI-t. Rigó Csaba közölte: 14 órától tart a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó járművekre vonatkozó forgalmi korlátozás. A tiltás az M7-es autópálya letenyei, az M70-es autóút tornyiszentmiklósi és a 86-os főút rédicsi átkelőjére vonatkozik.
Ítéletidő Vas megyében
Fák dőltek az útra, tetőket bontott meg a viharos erejű szél Vas megyében csütörtökön, a tűzoltók munkájára eddig húsz esetben volt szükség – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint a tűzoltók folyamatosan dolgoznak a fák által elzárt útszakaszok megtisztításán, illetve a megbontott tetők okozta veszélyek elhárításán.
A szóvivő közlése szerint egy Győr-Moson-Sopron megyében történt közlekedési baleset miatt, amelyben Pálinál kamionok csúsztak meg, a 86-os számú főúton teljes útzár van érvényben. Hegyfalutól Répcelak irányába csak a helyben lakókat engedik a lezárt útszakaszra. Hozzáfűzte: ugyancsak le kellett zárni baleset miatt a 8-as főút Jánosházát elkerülő szakaszát. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy lezárták a Jánosházát Karakóval összekötő alsóbbrendű utat, ahol annyira hordja a szél a havat, hogy szinte semmit nem látni.
Kamionok és személygépkocsik ütköztek az M7-esen
A 7-es főútra terelik a forgalmat az M7-es autópálya Nagykanizsa felé tartó oldalán a 130-as kilométerszelvénynél, mert az utána következő szakaszon 8-10 kamion, továbbá néhány személygépkocsi összeütközött – tájékoztatta Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t. A somogyi utakról, illetve útszakaszokról folyamatosan érkeznek hírek újabb balesetekről. Az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán a 101-es kilométerszelvénynél egy kamion árokba csúszott.
Igal és Ráksi között több közlekedési baleset is történt, a megrongálódott járművek az utat teljes szélességben eltorlaszolják, ezért a rendőrök a forgalmat visszafordítják. Kadarkút és Mike között az út járhatatlan, több személygépkocsi is árokba került, vagy vesztegel az úton. A 61-es úton Kiskorpád belterületén délelőtt történt közlekedési balesetnél a teljes útzárat feloldották, a forgalom félpályán megindult.
Elakadt járművek miatt lezárták a 8-as főutat Székesfehérvárnál
Lezárták a 8-as főút Várpalota felé vezető oldalát Székesfehérvár külterületén, mert Veszprém megyében Inotánál több gépkocsi elakadt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Németh-Kész Mónika tudatta: a székesfehérvári járőrök a 8-as számú főútra csak a Csórra tartó helyi lakosokat engedik be. A Veszprém megyei rendőrök az útszakasz Székesfehérvár felé vezető oldalát szintén lezárták Inotánál. Szabó-Bisztricz Anett Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivő egy balesetről is beszámolt, mint közölte, az érintett útszakaszon, a csóri elkerülőn egy mikrobusz és két személygépkocsi ütközött össze. Az egyik autóban egy sérült a roncsok közé szorult, a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.
Lezárták a 75-ös főutat Zalában
Elakadt kamionok miatt lezárták a járműforgalom elől a 75-ös főutat Zalában – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön a honlapján. Több tucat elakadt kamion miatt kellett lezárni a főutat a 37-es és az 50-es kilométerszelvény, vagyis a baktüttösi elágazás és Nova között.

