hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Rászoruló gyerekek karácsonyát segített szebbé varázsolni a Penny
Idén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ünnepi programját is támogatta az áruházlánc.

Idén 31. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a „Mindenki Karácsonya” programot. A szervezet és a Penny Magyarország immáron 10 éve dolgoznak együtt, ezért az ünnepi program támogatása sem volt kérdés a kiskereskedelmi áruházlánc számára.

December 12-én a Cinema City Westend adott otthont az ünnepségnek, amelynek keretén belül a Budapesti Operettszínház színművészei és a Pesti Broadway Stúdió növendékei adtak előadást. A 300 résztvevő gyermek budapesti általános iskolákból és más intézményekből érkezett az eseményre. Néhány nappal később, december 18-án pedig a Magyar Állami Operaházba invitáltak rászoruló gyermekeket és családjaikat a Diótörő díszelőadására. Az összesen közel 1200 résztvevő főként budapesti és agglomerációs, valamint vidéki általános iskolákból és intézményekből érkezett. A szervezet határon túli központjának köszönhetően ezúttal Erdélyből és Felvidékről is csatlakozhattak családok az eseményre. A programok végén a vendégek nemcsak felejthetetlen élményekkel, hanem ünnepi ajándékcsomagokkal is gazdagodtak a támogatók jóvoltából.

Forrás: Adobe Stock

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, jövőjük megalapozása, gyermekintézmények segítése. A szervezet 12 program keretén belül nyújt konkrét segítséget a hozzáfordulóknak.

„Legutóbbi rendezvényünkön, a Mindenki karácsonyán 300 gyereknek szereztek örömet a Penny édes és sós finomságai, szaloncukrai. A nassolnivalókból a gyerekek hátizsákjába is bőven jutott” – mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.