Becsült olvasási idő: 1 perc
Reagált az Alza a GVH eljárására

Az Alza közleményben reagált a GVH eljárására, melyben kiemelik, hogy kereskedelmi gyakorlatuk a fogyasztók érdekeit szolgálta. 

Mint arról beszámoltunk a GVH eljárást indított a cég ellen, annak agresszívnek mondott kereskedelmi gyakorlatára hivatkozva.

Az Alza közleménye: "Az Alza vállalkozáscsoport kereskedelmi tevékenységének központi eleme a tisztességes, a fogyasztói érdekeket minden tekintetben figyelembe vevő üzletpolitika megvalósítása azokon a piacokon, amelyeken jelen van. Ennek megfelelően az Alza kiemelt fontosságot tulajdonít az irányadó magyar és európai uniós versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályok betartásának.

Az Alza mindig pontos és az irányadó jogi rendelkezésekkel összhangban álló olyan tájékoztatást nyújt ügyfeleinek, amellyel segíti a fogyasztót a vásárlási döntése meghozatalában.

Az Alza minden esetben  a legátláthatóbb módon kommunikál a fogyasztóval. E célból az Alza belső adatrendszere alapján a maximum elérhető és releváns termékinformációkat nyújtja, s így a fogyasztó megalapozott döntést tud hozni, vásároljon, vagy pedig sem. Több mint 25 éves történetünk alatt azt tapasztaltuk, hogy vásárlóink értékelik egyenes megközelítésünket. Különösen ebben a krízishelyzetben, amikor is a gazdaság ellátási lánc kiesésekkel szembesül. Köszönhetően a termékeinkkel kapcsolatos aktuális tájékoztatásoknak vásárlóink azonnal látják, hány darab érhető el még azonnal raktárkészleten, illetve mekkora a fogyasztók érdeklődése. Ezen opció minden fogyasztó számára elérhető az összes országban, ahol az Alza üzemel. 

A Gazdasági Versenyhivatal által az Alza.hu Kft. és az Alza.cz a.s. (a továbbiakban együttesen: Alza) ellen indított versenyfelügyeleti eljárás során az Alza természetesen minden tekintetben együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal, azonban ezúton hangsúlyozzuk, hogy az Alza célja, hogy a versenyfelügyeleti eljárás során bebizonyosodjon, az Alza kereskedelmi gyakorlata minden tekintetben a fogyasztók érdekeit szolgálta."

Az e-kereskedelmi cég nettó forgalma 2019-ben 29,3 milliárd cseh korona volt.