Becsült olvasási idő: 1 perc
Reklámfilmet készített az Insomnia a Gyulainak

Tendergyőzelmét követően az Insomnia készíthette a Gyulai Kolbász/Gyulahús Kft. új kampányát, amely reklámfilmet, social media kampányt is magába foglal. A közös munka idén kezdődött, de az együttműködés hosszabb távú lesz.

Az ügynökség feladata olyan integrált kampány készítése volt, amely "úgy revitalizálja a Gyulai márkát, hogy a hagyományos értékek sem sérülnek, emellett növelni tudja a márka ismertségét, és fiatalabb célcsoportot is kipróbálásra ösztönöz" - olvasható az Insomnia által küldött közleményben.

Kreatív koncepció

Sokan vannak, akiknek a Gyulai kolbász és más termékek iránti rajongásuk akár extrém mértéket is ölthet – legalábbis egy reklámfilm erejéig.

A kis jeleneteket egy fontos momentum köti össze: mindenhol fontos szerepet játszik valamilyen utalás a Gyulai termékére, a kolbászra, illetve a húsok iránti rajongásra. A kisfilmben így kolbász mintájú ágynemű, csokornyakkendő, valamint kolbász alakú autóillatosító is szerepel. Hiszen az igazán megszállott rajongók szeretik, ha minden a kedvencüket idézi.

A kolbászos autóillatosító nem csak forgatási kellék, hanem kóstoltatások, rendezvények alkalmával a valóságban, nyereményként is találkozhatnak majd vele a fogyasztók.

„Büszkék vagyunk rá, hogy egy tradicionális hazai márka kampányán dolgozhatunk. Nagyon üdítő, amikor az ügynökség és az Ügyfél ilyen jól megtalálja a közös hangot, és a közös munka összhangban, egymás ötleteire nyitottan, jó hangulatban telik. Azt hiszem az egész csapat nevében mondhatom, igazi „love-projekt“ volt!“ – mondta Misinszki Ákos, operatív-ügyvezető.

A reklám:

Werkfilm:

Az alkotók listája


Megbízó: Gyulahús Kft.

Ügyvezető – Daka Zsolt

Marketing manager – Gila Éva

Ügynökség: Insomnia

Account director – Varga Dorottya

Head of art – de la Torre Dániel

Head of copy – Nagymáté Balázs

Produkciós ház: Fox Productions

Rendező: Vermes Iván

Producer: Csupor Csilla