Becsült olvasási idő: 1 perc
Rekordmennyiségű eledelt adományozott a FRESSNAPF

A FRESSNAPF, Magyarország legnagyobb állateledel és felszerelés-forgalmazó áruházlánca 2010-ben közel 40 ezer kilogramm, rekordmennyiségű eledel adományozását közvetítette áruházain keresztül az állatmenhelyek számára.

fressnapfHazánkban sok ezer állat él menhelyen, és a legtöbb esetben ellátásuk óriási anyagi terhet jelent az üzemeltetők, és az önkéntesek számára. Az állatok etetése nagyon költséges, így életben tartásuk nagyrészt az adományokon keresztül történik. A FRESSNAPF elkötelezett a felelős állattartás mellett, és számukra fontos, hogy a legnehezebb sorsú háziállatok is lehetőség szerint mindent megkapjanak, ami a mindennapokhoz szükséges. A rendesen táplált és jó kedélyű cicák, kutyák reményeik szerint jobb eséllyel találnak majd szerető gazdira is.

A felajánlás érdekessége, hogy a cég nem egyedül, hanem vásárlóival összefogva segített és segít, hiszen a FRESSNAPF áruházak saját adományozásaikon túl rendszeresen közvetítik az adakozó vevőik felajánlásait a velük kapcsolatban álló menhelyek felé. A múlt héten például az Illatos úti menhely négylábú lakóinak macskabútort, szállítókosarat, alomtálcát, macskajátékot, több zsák szárazeledelt, illetve konzerv és nedves eledelt juttattak el.

A FRESSNAPF Európa vezető hobbiállat-eledel és - felszerelés üzletláncaként 2002 decemberében nyitotta meg első magyarországi üzletüket. 2011-re már országszerte 31 áruházzal rendelkeznek.