Becsült olvasási idő: 2 perc
Remek évet zárt és előzött az Ipsos Zrt.

Az Ipsos a világjárvány által nehezített 2020-as pénzügyi évben két számjegyű bevételnövekedést elkönyvelve megelőzte a Kantar Hoffmannt a legnagyobb forgalmú nemzetközi piackutató vállalatok hazai rangsorában.

Jól reagált a válság kihívásaira, és a valós piaci viszonyok közt versenyző nemzetközi kutatócégek körében egyedülálló módon, 11%-kal növelte árbevételét az Ipsos magyar irodája. A franciaországi központú, független globális vállalathoz tartozó Ipsos Zrt. ráadásul a nyereségét is növelni tudta, amivel szintén a legsikeresebb évet záró cégek toplistájára került fel.

ÁBRA: árbevétel (ezer Ft), forrás: https://e-beszamolo.im.gov.hu

 
A június végi kitolt határidőig a pénzügyi beszámolót nyilvánossá tevő piaci szereplők közül az első helyezett Nielsen második éve stagnált, míg az elmúlt években több üzletágát is áruba bocsátó GfK, valamint a Kantar Hoffmann jelentős csökkenést szenvedett el ugyanezen idő alatt.


"Tavaly a járvány kitörésekor a cégek érthető módon először a költségeik csökkentésével reagáltak, és a piackutatás is ennek esett áldozatául. Szerencsére sok ügyfelünk időben felismerte, hogy azok a márkák tudnak növekedni a járvány alatt is, amelyek megismerik és jól alkalmazkodnak a változó fogasztói szokásokhoz és igényekhez. Az Ipsos innovatív és költséghatékony kutatási módszerei, valamint az ezekből nyert tanulságok és javaslatok számos esetben járultak hozzá az ügyfeleink sikeres üzleti döntéseihez.– mondta el Feitel Balázs, az Ipsos magyar irodájának ügyvezetője."

A harmadik éve visszatérően a világ leginnovatívabb ügynökségének választott Ipsos hazai leányvállalata a pénzügyi beszámolók alapján továbbra az egyik legvonzóbb munkaadója a szektornak, kiemelkedő, a magyar piaci középértéket többszörösen meghaladó átlagfizetésével.


"Büszkék vagyunk emellett arra is, hogy az Ipsos a válsághelyzet okozta pénzügyi nehézségek ellenére sem a bérekkel kapcsolatos adócsalással próbálta minimalizálni a költségeit, ami sajnos általános gyakorlat a szakmában évtizedek óta. Nagy szomorúsággal és felháborodással tölt el, hogy elsősorban a hazai tulajdonú piackutató cégek nagy része továbbra is szürkén vagy feketén foglalkoztatja a munkatársait. Legalábbis nehéz másra következtetni abból, ha egy cégnél az egy alkalmazottra jutó átlagos bruttó havi bérköltség – az általuk leadott hivatalos adatok alapján – nem éri el az országos bruttó átlagkeresetet sem. Az Ipsos a legális foglalkoztatással minden munkavállalójának megadja a tiszteletet."