Jól láthatóan ittas oposszumot találtak egy floridai italboltban. Az egyik vadvédelmi központban kijózanított állatot épségben eresztették vissza a természetbe.
Emerald Coast Wildlife Refuge munkatársai szerint egy rendőrtiszt november 24-én hozta be hozzájuk az állatot.
Az italbolt alkalmazottai egy törött és üres bourbonos üveg mellett bukkantak rá a részeg emlősre. 
Michelle Pettis, a központ egyik szakembere elmondása szerint egy dolgozó talált rá a betolakodóra, amely állítólag határozottan abnormálisan viselkedett. Zavarodott és sápadt volt, illetve (túl) erősen nyáladzott. A méreganyagok eltávolításához a mentőcsapat telepumpálta folyadékkal az erszényest, és a gondját viselték, amíg magához nem tért. Pár nap múlva már jól volt.
A másnaposság jeleit nem lehetett felfedezni rajta.
Amint azt Cash Moore, az üzlet tulajdonosa elmondta, idáig oposszum még nem tört be hozzájuk. Miután behatolt a kereskedésbe, az egyik polcról leverte a whisky-t, az ital üvege eltört, és az utolsó cseppig elfogyasztotta a tartalmát. Remélhetőleg legközelebb azért tartani tudja majd a mértéket.

