Erőteljesen képviselteti magát idén a gyümölcslé, víz és szénsavas üdítőital szegmens. Továbbra is fontos téma az energiaital. A sör ugyanolyan hangsúlyosan lesz jelen mint a bor, amelynek külön „Anuga Wein Spezial” bemutatója vonzóan prezentál italokat a világ minden tájáról.
Hazánk ízeit képviseli majd a Kunság-Szesz, Mc Scotland Export-Import, Pálinka Kft. Békéscsabáról, Peridot-Line, Stork, valamint Vitapress, tájékoztat Kakuk Márta, a kölni vásár magyarországi képviselője.
Kereken 450 kiállító várja az érdeklődőket főleg a 8-as csarnokban, illetve a 7-es csarnok egy részében is. A 7-es csarnok a trendi italok gyártóit gyűjti egybe, mint például az Alcohol Sibiran, Castro-Cool, Curly&Smooth, Fritz-Kola, IQ4You. Ott mutatják be a borokat, és rendezik be a kóstoló zónát, ahol a látogató poharakkal a kezében világkörüli utat tehet, borvidékről borvidékre.
Jó hangulatot ígér a 8-as csarnok is. Ott olyan nagy cégek kiállításával találkozhatunk, mint például a Baltika Breweries, Bitburger, Rauch és a többiek.
„Világszerte kereken 4 százalékkal növekszik az alkoholmentes frissítő italok forgalma, és ezzel továbbra is a vásárlók kegyeibe tartoznak” – fogalmaz Christine Hackmann, az Anuga sajtófőnöke, és hozzáteszi: - „Igaz, 2018-ban várhatóan minden csomagolt ital felét, akár alkoholtartalmú, akár alkoholmentes, Ázsiában fogják meginni”.
Üdítőitaloknál látja a legnagyobb piaci lehetőséget a Canadean nemzetközi piackutató cég, amely 2018-ig azt jelzi előre, hogy Ázsiában a fogyasztás 13 százalékkal növekszik, és azzal az ágazat fejlődésének motorja lesz. A közeljövő forgatókönyvében Észak-Amerika és Európa már nem játszik vezető szerepet, mert növekedésük mértékével a középmezőny alsó felébe kerülnek.
Közben az ázsiai fogyasztók is egyre inkább változatos ízeket keresnek, és mind több természetes összetevőt, hozzávalót. Ezt a trendet már észre lehet venni sok gyártó termékfejlesztésében. Az Innova Market Insight piackutató adatai azt mutatják, hogy új termékeknél a természetes pozicionálás egyre inkább előtérbe kerül.
Töretlen az energiaitalok iránti kereslet. A klasszikus variánsok mellé új és új íz változatok kerülnek a piacra. Amúgy is innovatív szegmens ez, ahol gyümölcslé hozzáadásával, továbbá kávé ízesítéssel tovább szélesedik a kínálat.
Söripari cégek is kezdik felfedezni az alkoholmentes piacot. Például a német Bitburger csoport egyre nagyobb súlyt helyez alkoholmentes, illetve ízesített sörökre.

