hero
Becsült olvasási idő: 9 perc
Speciális FMCG termékek versenye - íme a nyertesek!

Lezajlott a Speciális FMCG termékek versenyének hármas díjátadója. 

Idén a “Mentes&Funkcionális” verseny hármas megmérettetéssé alakult és tovább bővült a bio kategóriával. Újdonság, hogy az egyes kategóriákban a zsűri idén külön-külön díjazta a gyártói márkákat és a kereskedelmi márkákat is; lehetőséget adva arra, hogy mind a gyártók, mind a kereskedelmi láncok még nagyobb esélyt kapjanak kiemelkedő minőségű mentes termékeik bemutatására. 

Az esemény képgalériája itt érhető el.

 A versenyek zsűrizésének helyszínét idén is a Bálint Analitika biztosította.

Dr. Szigeti Tamás

Márta Zoltán a Bálint Analitika ügyvezetőjének köszöntője után, Dr. Szigeti Tamás a Bálint Analitika Stratégiai vezetője beszélt az érzékszervi vizsgálatokról. Elmondta, hogy az komoly műszeres analitika csupán a műszer itt az emberi érzékszerv. “A szín, a szag, az íz, állagot úgy állapítjuk meg, hogy különböző sztenderdekkel hasonlítjuk azokat össze. Meg tudjuk mondani a különböző ízek küszöbértékét, be tudjuk állítani a zsűritagok érzékenységének a különböző szintjét. Mi ezt a tudományt próbáltuk meg alkalmazni az eddigi tapasztalatok alapján és igyekeztünk objektív döntést hozni a címke megtekintése nélkül” - mondta és hozzátette, hogy az akkreditált laboratórium egyik alapkövetelménye a pártatlanság, a Bálint Analitika pedig egy akkreditált labor.

 

MINŐSÉGI BIOTERMÉKEK VERSENYE 
 
Zsűrielnök
Dr. Drexler Dóra - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, Ügyvezető, Okleveles növényorvos, Ph.D Okleveles tájépítészmérnök
 

Zsűritagok
Kutas Viola – Bálint Analitika, minőségirányítási vezető
• Dr. Molnár Linda Gabriella – egyéni ügyvéd
• Dr. Némedi Erzsébet - Expedit Nodum kutatás-fejlesztési ügynökség, alapító, szakmai vezető
• Somfay Dorottya – PPH Média, Business Unit Director
• Turcsán Tünde – Consumer Panel Services, magyarországi ügyvezető igazgató

Dr. Drexler Dóra

Dr. Drexler Dóra, a Bio temékek versenyének zsűrielnöke, megnyitójában az ökológiai gazdálkodás négy nemzetközi alapelvéről beszélt.  A négy alapelv: az egészség; az ökológia; a törődés; a negyedik pedig a méltányosság. Az egészség nem csupán az emberi, hanem például a talaj egészségére is vonatkozik, vagy például az ökoszisztéma működőképességére is igaz. “Nem a kémiai folyamatok, hanem a biológia és az ökológia az, amire az ökológiai gazdálkodók és élelmiszerfeldolgozók támaszkodnak, amikor adalékmentes termékeket állítanak elő” - mondta el a bio verseny zsűrielnöke.  A törődés az embertársainkkal és a környezetünkkel való törődést jelenti. A méltányosság pedig azt jelenti, hogy aki ezt a fajta termelést végzi, az megfelelő jövedelmet tudjon magának és a családjának biztosítani és meg tudjon élni belőle. Minél nagyobb hangsúlyt kapnak a kereskedelemben ezek a termékek úgy annál inkább elterjednek ezek az alapvelvek is - emelte ki Dr. Drexler Dóra.  Jelenleg a hazai élelmiszerpiacnak 1 százalékát teszik ki a bio termékek, viszont a 2021-es 2022-es adatokhoz viszonyítva 6 százalékos növekedésen ment keresztül a piac. “A bio, dinamikusan fejlődő kategória és piac, bízom benne, hogy a paletta, amit zsűrizhetünk tovább fog bővülni” - mondta megnyitójában az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, ügyvezetője. 

Bio tejtermék helyettesítők

Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
Bio tejtermék helyettesítők - növényi ital alkategória
 Pályázó: ALDI Magyarország
 termék: MYVAY Bio rizsital – 1 l
 

Bio gyorsfagyasztott élelmiszerek
Ebben a kategóriában a zsűri nem osztott ki díjat

Bio gyümölcspép kisgyermekeknek  kategória 
kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 Pályázó: ALDI Magyarország
 Termék: MAMIA BIO Bio gyümölcskészítmény, alma-banán-meggy – 190 g


Egyéb bio konzervipari termékek – gyümölcspüré alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 Pályázó: ALDI Magyarország
 Termék: BIO NATURA Bio gyümölcspüré, alma-banán-eper – 100 g
 

Egyéb bio konzervipari termékek – zöldségpüré alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 Pályázó: METRO Chef bio passzírozott paradicsom
 Termék: A paradicsom tiszta zamata Bio paradicsompüré - 680 gr
 

A zsűrinek joga van áttenni más kategóriába egy-egy nevezést, ha úgy látják, hogy ott jobban értékelhető, jobban illik a kategória leírásába. Ezen kívül a zsűrinek lehetősége van összevonni kategóriákat ha úgy látta, hogy így a nevezett termékek jobban értékelhetőek. Egy ilyen kategória:

Bio édes snack és szárazáru – szelet alkategória
Gyártói márka Kategóriagyőztes
 pályázó: dm Kft.
 termék: dmBio kókuszos szelet
 

Bio édes snack és szárazáru – csokoládé alkategória
Kereskedelmi márka Kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: MOSER ROTH Bio étcsokoládé, mandula – 100 g
 

Bio Sós snackek
Ebben a kategóriában a zsűri nem osztott ki díjat.

Bio zöldség- és gyümölcslevek
kereskedelmi márka kategóriagyőzelem
gyümölcslé alkategóriában
 pályázó: dm Kft.
 termék: dmBio pink grapefruitlé


MINŐSÉGI FUNKCIONÁLIS TERMÉKEK VERSENYE 

Zsűrielnök
Dr. Némedi Erzsébet - Expedit Nodum kutatás-fejlesztési ügynökség, alapító, szakmai vezető

Zsűritagok

Dr. Horacsek Márta - Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), osztályvezető
• Dr. Molnár Linda Gabriella – egyéni ügyvéd
• Turcsán Tünde – Consumer Panel Services, magyarországi ügyvezető igazgató
• Vándor Ágnes – PPH Média, ügyvezető

Dr. Némedi Zsóka

“Idén iskolás korba lépett a verseny és megújítottuk ezt a kategóriát” - mondta el Dr. Némedi Erzsébet a funkcionális versennyel és termékekkel kapcsolatban, aki idén a funkcionális és egyben a mentes termékek versenyének zsűrielnöki posztját is betöltötte. Ahogy elmondta ez nem csak azt jelentette, hogy három külön verseny alakult, hanem azzal is járt, hogy olyan zsűrizési struktúrát alakítottak ki, ami a verseny színvonalát is emelte. “A funkcionális élelmiszer nem könnyű, bonyolult és megosztó kategória, amely sokszor a kutatóknak is fejtörést jelent a besorolás, hiszen akár egy alma is lehet funkcionális” - mondta. A funkcionális definíciójával kapcsolatban elmondta: minden olyan terméket, amelyben olyan összetevő van, amely bizonyíthatóan a táplálkozás-tudományi szempontból jó hatással van az egészségre és a szervezetünkre, illetve megelőzi valamely betegség kialakulását - a kockázatot csökkenti, abban az esetben lehet valamilyen terméket funkcionálisnak nevezni. Tény az hogy a kutatók is vitatkoznak egymás között, hogy mi is az ami funkcionálisnak számít. Trenddé és piaccá alakult a kategória, de ez még mindig egy kicsit “csúszkáló kategória”. Az idei év tanulsága az volt, hogy hangsúlyosan fontos az edukáció, hogy mit is értünk pontosan ez alatt. Rengeteg jó funkcionális termék van itthon és még mindig azt látjuk, hogy nem meri az élelmiszeripar benevezni a funkcionális termékeket a versenyre.  Ne a gyógyszerek, hanem a preventív termékek felé lépjünk el - hangsúlyozta Dr. Némedi Erzsébet.

 

Emésztést segítő termékek

Emésztést segítő termékek – édesség alkategória
Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: Swan Med Hungary Ltd.
 termék: DotsDiet Diétás Fiber Bar-Sós karamella

Emésztést segítő termékek – pékáru alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: AZON MELEGÉBEN Nosztalgia stangli– 85 g
 

Emésztést segítő termékek – pékáru alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 társpályázó: Lavina Kft.
 termék: NO-NO Mindenmentes párna, magvas szendvicsalap – 2x80 g
 

Emésztést segítő termékek – pékáru alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: AZON MELEGÉBEN Sokmagvas buci – 80 g
 

Fehérjével dúsított termékek – szelet alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: dm Kft.
 termék: Sportness 33%-os fehérjeszelet földimogyoró-karamell ízben, 40 g
 

Fehérjével dúsított termékek – puding alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: PENNY
 termék: Milkeria protein puding csokis 200g
 

Sporttáplálékok és notifikált étrendkiegészítők 

Ebben a kategóriában a zsűri nem osztott ki díjat.

Hozzáadott cukrot nem tartalmazó termékek – joghurt alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: PENNY
 termék: Sissy 0% joghurt almás-körtés 150g
 

MINŐSÉGI MENTES TERMÉKEK VERSENYE
 
Zsűrielnök
Dr. Némedi Erzsébet - Expedit Nodum kutatás-fejlesztési ügynökség, alapító, szakmai vezető
Zsűritagok
• Ács Dóra, PPH Media, Store Insider főszerkesztő
• Dömölki Lívia - Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, élelmiszer-szakértő
• Gláser Tamás - Magyar Védjegy Egyesület, ügyvezető elnök
• Dr. Molnár Linda Gabriella – egyéni ügyvéd
• Nagy Marianna – Bálint Analitika, Élelmiszer Laboratóriumi Osztály, élelmiszer-szakértő
• Papp Tímea - Egészségkalauz.hu, főszerkesztő 
• Stőhr Gréta - vegán séf, vegán, és holisztikus életmódtanácsadó
• Dr. Szigeti Tamás János – Bálint Analitika, stratégiai igazgató
• Szöllősi Réka - Élelmiszervilág Consulting, független élelmiszeripari tanácsadó
• Turcsán Tünde – Consumer Panel Services, magyarországi ügyvezető igazgató


“Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a mentes kategória” - mondta el megnyitójában Dr. Némedi Erzsébet és hozzátette, hogy véleménye szerint az élelmiszeripar leginnovatívabb területe a mentes terület. “Ugyanis a mentesség és az egészségesség mellett, a terméknek finomnak is kell lennie, ami nagyon nagy kihívás.” Elmondta: az idén nagyon komoly jogi szempontok szerint is megvizsgálták a termékeket, illetve a kóstolási szempontok is bővültek és kiegészültek. 



Mentes bőr- és hajápolás
Gyártói márka kategóriagyőztes 
Mentes bőr- és hajápolás - deo spray alkategória
 pályázó: Florin Zrt.
 termék: Dermaflora 0% Deo spray 150 ml Aloe vera

Mentes bőr- és hajápolás - deo spray alkategória

Gyártói márka kategóriagyőztes 
 pályázó: Florin Zrt.
 termék: Dermaflora 0% Deo spray 150 ml Csipkebogyó
 


Mentes bőr- és hajápolás - deo spray alkategória

Gyártói márka kategóriagyőztes 
 pályázó: Florin Zrt.
 termék: Dermaflora 0% For Him Deo spray 150 ml Intensity


Mentes bőr- és hajápolás - deo spray alkategória

Gyártói márka kategóriagyőztes 
 pályázó: Florin Zrt.
 termék: Dermaflora 0% For Him Deo spray 150 ml Serenity
 


Mentes bőr- és hajápolás – sampon alkategória

Kereskedelmi márka kategóriagyőztes 
 pályázó: dm Kft.
 termék: Balea natural beauty sampon, bio vaníliakivonattal és kakaókivonattal, 400 ml
 

Mentes háztartás
kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: dm Kft.
 termék: Denkmit nature Pro Climate folyékony mosószer fehér ruhákhoz, 33 mosás

Mentes reggelizőtermék
Ebben a kategóriában a zsűri nem osztott ki díjat.


Mentes tejtermék alternatíva joghurt alkategória
Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: Alföldi Tej Kft.
 termék: Pure Milk gránátalmás görög joghurt
 

Mentes tejtermék alternatíva félkeménysajt alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: MILFINA Mini darabolt sajt, Bergkäse – 100 g

Mentes tejtermék alternatíva fagyasztott félkész étel alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: ENJOY FREE! Laktóz- és gluténmentes panírozott gouda sajt – 500 g
 

Mentes tejtermék alternatíva krémsajt alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: PENNY
 termék: Sissy laktózmentes krémfehérsajt 250g
 

Mentes tejtermék alternatíva főzési- sütési alapanyag alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: PENNY
 termék: Sissy laktózmentes UHT habtejszín 200ml
 

Mentes tejtermék alternatíva növényi ital alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: dm Kft.
 termék: dmBio cukormentes zabital


Mentes pékáru
Gyártói márka kategóriagyőztes 
kiflifélék alkategória
 pályázó: FANNIZERO Kft
 termék: FANNIZERO Kifli
 


Mentes pékáru - sós pékáru alkategóriában

Kereskedelmi márka kategóriagyőztes 
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: ENJOY FREE! – NO-NO Glutén- és tejmentes sós szendvicsalap, mediterrán – 6x80 g
 


Mentes pékáru - édes pékáru alkategóriában

Kereskedelmi márka kategóriagyőztes 
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: ENJOY FREE! – NO-NO Glutén- és tejmentes édes rétes, almás-fahéjas – 6x80 g
 

Mentes snack
Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: Foody Product Kft.
 termék: Foody Free Special hajdinachips szarvasgombával

Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: Foody Product Kft.
 termék: Foody Free Special köleschips medvehagymával
 

Mentes snack – szendvicskrém alkategória
kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: dm Kft.
 termék: dmBio zöldséges kenyérfeltét édesburgonyával és dióval, 135 g
 

Mentes szárazáru – fűszerkeverék alkategória
Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: Lacikonyha Magyarország Kft.
 termék: Ízmester Sült Hús & Pecsenye Fűszerkeverék 100 g
 

Mentes szárazáru – lisztkeverék alkategória
Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: Szafi Products Kft.
 termék: Szafi Life lisztkeverék kovászoláshoz 1000g (gluténmentes)
 

Mentes szárazáru – morzsafélék alkategória
Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: FANNIZERO Kft.
 termék: Gluténmentes, gabonamentes keverék panírozáshoz
 

Mentes vegán 

– szendvicskrém alkategória
kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: GOOD CHOICE Guacamole, natúr – 150 g
 

Mentes vegán – édes pékáru alkategória
kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: AZON MELEGÉBEN Vegán almás háromszög – 117 g
 

Mentes vegán – fagyasztott félkész étel alkategória
kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: ALDI Magyarország
 termék: MYVAY Vegán falatkák, hal ízű rudacskák – 190 g

Mentes vegetáriánus
Ebben a kategóriában a zsűri nem osztott ki díjat.

Mentes tészta
 gyártói márka kategóriagyőztes lett
• Mentes tészta kategóriában
• pályázó: Naturtrade Hungary Kft.
• termék: Éden Premium Arany kölestészta penne
 

kereskedelmi márka kategóriagyőztes lett
 pályázó: dm Kft.
 termék: dmBio gluténmentes penne száraztészta barna rizsből, 400 g

Mentes édesség

torta alkategória
Gyártói márka kategóriagyőztes
 pályázó: ZsóFree Gluténmentes Pékség és Cukrászda
 termék: Bazsalikomos-málnás ketogén Kókusztorta

Mentes édesség – túródesszert alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: PENNY
 termék: Sissy laktózmentes túródesszert 30g
 

Mentes édesség – krémtúró alkategória
Kereskedelmi márka kategóriagyőztes
 pályázó: PENNY
 termék: Sissy laktózmentes vanília krémtúró 90g
 

A verseny nyertesei a győztes terméken használhatják az évszámmal ellátott verseny logóját a pontos nyertes kategória megjelölésével.

Minden nyertesnek gratulálunk!