Becsült olvasási idő: 1 perc
Halastavakból szántóföldek - súlyos helyzetben a hazai halágazat

A magas takarmányárak, az aszályos időjárás és a támogatások hiánya kiritikus helyzetet eredményeznek az ágazatban. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) már attól tart, hogy hamarosan sokan inkább megszüntetik a tógazdaságaikat, és szántófölddé nyilváníttatják azokat - számolt be az Agrárszektor.

A MA-HAL szóvivője Lévai Ferenc beszélt arról is, hogy a mezőgazdasággal szemben a halágazatban nincs támogatás, se kárpótlás, ráadásul az európai halászati programok is csak a tengeri halászattal foglalkoznak. Ez tönkreteszi az ágazatot, pedig a természetes állattenyésztéshez a legközelebb a haltermelés van.

A szakemberek attól tartanak, hogy Magyarországon is bekövetkezhet az, ami néhány éve Romániában megtörtént: a halágazat szereplői megszüntették a korábbi a tevékenységüket, kiszárították a halastavakat, és átminősíttették szántófölddé a területeket. Emiatt viszont rövid időn belül halhiány alakult ki Romániában. Lévai Ferenc szerint a belvízi halászat hanyatlóban van Magyarországon, pedig 1990 óta a halgazdálkodás volt volt az egyetlen olyan ágazat, ami nemcsak megtartotta területeit, de még minimálisan növelni is tudott rajtuk.

A szakember rámutatott, hogy a haltermelés egy hosszú, többéves folyamat, de mivel az uniós pályázatok elbírálása egy évig tart, és óriásiak az átfutási idők, így nem tudnak eredményesen szerepelni ezeken. Mire a hatóságok egy pályázatot elbírálnak, már rég teljesen más a helyzet. Lévai Ferenc nem lát kiutat a helyzetből.

A fogyasztásösztönző kampányoknak köszönhetően pedig egyre inkább kereseti cikk lett a hal, és a tudatos vásárlói réteg egyre inkább elkezdett átszokni a halfogyasztásra.

A szakember elmondta, hogy a hazai piacon a katasztrofális idei év ellenére sem lesznek ellátási problémák, és körülbelül 5 ezer tonnányi hal kerül majd az őszi-tavaszi időszakban a magyar fogyasztókhoz - írja a szaklap.