A Gábor Dénes Egyetem két évvel ezelőtt Magyarországon elsőként alapított mérnökinformatikai és gazdaságinformatikai mesterképzést dróntechnológia specializációval - az első évfolyam végzős hallgatói a napokban tették le sikeresen a záróvizsgájukat.
A 30 milliárd eurós kereskedelmi és gazdasági célú drónpiac mellett a drónok az élet minden szegmensében jelen vannak. Becslések szerint az ágazat fejlődésének évente több mint 10 milliárd euró értékű gazdasági hatása várható a jövőben. Ehhez a növekedéshez egyre több szakemberre van szükség, akik nem csak a fejlesztésben, hanem a drónok célirányos alkalmazásában is részt vesznek. Az Európai Bizottság becslése szerint 2035-re a pilóta nélküli légi járművek ágazata több mint 100 000 embert foglalkoztat majd.
„A Gábor Dénes Egyetem az elmúlt 3 évtizedben mindig az oktatási innováció élvonalába tartozott. Képzéseinkkel nemcsak követjük a megjelenő munkaerőpiaci igényeket, hanem mind szakmai tartalomban, mind pedig módszertanban új trendeket határozunk meg. Ennek hátterét – legyen az dróntechnológia, mesterséges intelligencia vagy fintech - kiváló oktatóink, minőségi képzési anyagaink és piaci partnereink biztosítják” - mondta el Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke.
A dróntechnológia területének sokszínűségét mi sem igazolja jobban, mint a kilenc végzős hallgató diplomamunka témáinak gazdagsága: Adatbiztonság, Mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei az objektumfelismerésben, Hulladéklerakó vizsgálata, Bányaipari alkalmazás, Drónok tengeri, óceáni alkalmazása, Repülésirányítás, Képfeldolgozó szoftver fejlesztése, Gépi tanulási módszerek vizsgálata, Drónok idősoros felvételeinek mezőgazdasági alkalmazása.
A Gábor Dénes Egyetem gyakorlatorientált képzését a jövő szeptemberben megnyíló Drónlabor még magasabb szintre emeli, valamint az intézmény továbbra is aktív szerepet vállal a tudásmegosztásban: tavaly novemberben már második alkalommal rendezte meg a „Dróntechnológia adatfeldolgozási és adatbiztonsági kihívásai” szakmai konferenciáját, amelynek folytatását idén is tervezi.


