Becsült olvasási idő: 1 perc
Száznál több módosító az adótörvényekhez

Lejárt a módosítások benyújtási határideje. Több mint száz javaslatot dolgoztak ki a pártok.

adóA Fidesz egy nap alatt nagyjából 40-et adott le, köztük több is vonatkozik az egyszerűsített vállalkozási adóra. A megszüntetésre, az adókulcs és a jövedelemhatár emelésére is van javaslat. Közös fideszes-KDNP-s indítvány, hogy az iparűzési adó mintájára vezessenek be közösségi közlekedési adót a településeken. A budapesti székhelyű cégeknél 1, a többieknél 0,5 százalék lenne az adó mértéke.

Külön javaslat, hogy mégse kapjanak adókedvezményt a külföldi szállítójárművek. Ugyancsak a Fidesz kivenné a neta-adókörből a kakaót és a tejes édességeket, betenné viszont a cukrozott lekvárokat és a szörpkoncentrátumokat.

Az MSZP azt javasolja, hogy a nagyobb jövedelműek nagyobb közterheket viseljenek. Progresszíven adóztassák az évi 5 millió forint felett keresőket, akiknek 16 százalékos szolidaritási hozzájárulást is kellene fizetniük, miközben a munkáltatói járulék 3 százalékkal csökkenne.

A Jobbik azt javasolja, hogy az általános áfa-kulcs ne emelkedjen 27 százalékra, egyúttal azt is, hogy bővítsék a családi kedvezményre jogosultak körét. Ugyancsak jobbikos módosító, hogy adócsökkentéssel támogassák a turizmust.

Az LMP a többi között a gépjárművek súly- és regisztrációs adóját, átírási illetékét is felváltó, a tervezett baleseti adót kiváltó komplex gépjárműadó bevezetését javasolja.