Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Személyre szabott arculatú Oreót tervezhetünk

A saját kényünk-kedvünk szerint kicsinosított Oreo-kekszet készíttethetünk magunknak a Mondelez egyik nemrég élesített internetes aloldalán. Az opció megjelenése szoros összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy közeledik a karácsony.

A honlapon első lépésben ki kell választanunk, hogy a keksz küllemében csak a krém színét akarjuk-e megváltoztatni, vagy minden mást is. A töltelék árnyalatainak kínálatában a piros, a narancssárga, a citromsárga, a zöld, a kék, a lila, a rózsaszín és a fehér szerepel.

Ha a gazdagabb eszközkészlettel rendelkező „tervezőasztal” mellett döntünk, mind ezen felül eldönthetjük, hogy milyen karamellás bevonatot kapjon az édesség, és hogy a nyolc féle színű cukorszórás mely kombinációjával hintsük körbe a peremét. A legizgalmasabb lehetőség még is az, hogy nyilván a jóízlés határain belül bármilyen, saját magunk által feltöltött képet is rányomtattathatunk a kekszre, illetve a civilizáltság kereteit szintén nem áthágva különböző betűkarakterekkel bármit ráírathatunk a felszínére.

Az így kapott műremekeket a legkülönbözőbb méretű kiszerelésben akár meg is rendelhetjük, bár ehhez valószínűleg nem árt, ha az ember az Egyesült Államokban lakik. Akárhogy is van, az édesség digitális felcicomázása meglehetősen jó móka, ami felől ezen a linken az olvasó is megbizonyosodhat.