hero
MTIStore Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Szemkamerás kutatással vizsgálták a fiatalok vásárlási szokásait a Pécsi Tudományegyetemen
Az egyetemisták reggelizéshez szükséges termékek vásárlásával kapcsolatos szokásait vizsgálták szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera segítségével a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közgazdaságtudományi karán.

A kar MTI-hez eljutatott közleményében azt írták, hogy a vizsgálatokat az intézményegységben korábban létesített, a fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ, a "the CoRe lab" végezte el.
A mobil szemkamerával végzett vizsgálatok eredményei kapcsán Németh Péter a kutatás egyik vezetője elmondta, fiatal koruk ellenére a vizsgált személyeknek nagyon fontos a környezetvédelem és az egészségtudatos életmód, ennek megfelelően válogatták ki a megvásárolni kívánt termékeket. Ezt támasztja alá még az is, hogy az üzletek értékelésénél az első két szempont a kínálat és a minőség volt, csak harmadik helyen szerepelt az ár, tehát fontos számukra, hogy amit vesznek, az jó minőségű legyen.

A fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ 2020 óta működik a Pécsi Tudományegyetemen és a "the CoRe lab" munkatársait egyebek mellett szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera is segíti.
Az eszközpark lehetővé teszi, hogy például mobil és stabil szemkamerás méréseket is végezzenek, valamint virtuális valóság technológiákat is alkalmazzanak a kutatások során.

Jelezték, hogy a szemkamerás kutatási módszer alapja az a jelenség, hogy az ember folyamatosan mozgatja a szemét. Ezeket a mozgásokat a kamera rögzíti, ebből pedig számos következtetést lehet levonni. A vizsgálatokban azért nyújt nagy segítséget a szemkamera, mert a vásárlói magatartásformának nagy része nem tudatos, illetve, ha valaki kezdetben próbál a kamera jelenlétére figyelni, egy idő után szinte teljesen elfelejti az eszközt.
A kutatási módszer egy nagyáruház átrendezése során is hasznosulhat, hiszen a vásárlói attitűdöknek megfelelően történhet a polcok kialakítása.