Bolton belüli gazdaságok
A friss termékek a legjobbak, és semmi sem lehet frissebb, mint amit mi magunk, a saját két kezünkkel takarítunk be a növényekről.
Egy berlini székhelyű, Infarm nevű startup éppen a célból kíván közvetlen hozzáférést biztosítani a fogyasztók számára a frissen termesztett terményekhez, amikor is a vertikális gazdaságokat konkrétan elhozza a szupermarketekbe is. Míg a vertikális gazdálkodás nem teljesen új ötlet, az Infarm megközelítése kétségtelenül innovatív.
A tipikus beltéri vertikális gazdálkodás helyett a vállalat moduláris megközelítést alkalmaz. Ez lehetővé teszi számukra, hogy egy kisebb, de könnyen bővíthető rendszerben valósítsák meg az elképzelésüket. Az Infarm terményei nem raktárakban rostokolva várnak a kiszállításra. Az ügyfelek által nap, mint nap frekventált helyeken lehet majd hozzájuk jutni. Ilyenek például az élelmiszerboltok, a bevásárlóközpontok és az éttermek is.
Csak meglátják a termést, és ha érett, szépen betekarítják, majd pedig (ha mást nem vesznek,) a pénztár felé veszik az irányt.
„Mi vagyunk az első olyan cég a világon, amely a vertikális gazdálkodást elhozza a szupermarketekbe is.” – közölte az Infarm társalapítója, Erez Galonska.
Jótékony hatást gyakorol az egészségünkre és a környezetre is
Az Infarm moduláris vertikális gazdaságai elősegítik az egészségesebb életmódot. Minden egyes modult internet-vezérelt öntözési és táplálkozási rendszerhez kapcsolt szenzorok felügyelnek.
„A rendszer intelligens. Képes elvezetni bennünket a szüretelés helyére, és értesítést kaphatunk, ha a terményt be kellene takarítanunk.Itt válunk mi is a játék részévé. — magyarázta Galonska. — A gépi tanulás számunkra segíthet megérteni és előre jelezni a jövőbeni problémákat.”
Az elmondottak mellett a vertikális gazdálkodás komoly szerepet játszhat a hulladék megszüntetésében, és a városokban hozzájárul az önellátó élelmiszer-termelés meghonosításához. Csökkenti a hagyományosabb gazdálkodási módszerekhez – azaz a peszticidek használatához – kapcsolódó kedvezőtlen környezeti hatásokat, miközben a lehető legfrissebb árut biztosítja a fogyasztók számára.

