hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tanszer-ajándékozási akció indult a rászoruló családok támogatására

Kezdetét vette az az ökoszociális akció, amelynek során a kezdeményezők a háztartásokban keletkező, feleslegessé váló iskolatáskák és egyéb tanszerek újrahasználatát kívánják ösztönözni.

Az akció elsősorban a harmincezer lakosú Hajdúböszörményben és környékén indul. A tanévkezdés előtt meghirdetett iskolatáska gyűjtési akció egyaránt szolgálja a környezeti fenntarthatóságot és a szociálisan rászoruló családok megsegítését. 

Az EU hulladékgazdálkodási prioritásai között az első pillér a megelőzés, amelynek célja, hogy minél kevesebb termék, anyag és ezáltal erőforrás váljon hulladékká. A hajdúböszörményi tanszer újrahasznosítási akció ebben mutat követendő példát az iskolatáskányi segítséggel.

Az akciót elindító rendezvényen az együttműködő szervezetek képviselői, a hajdúböszörményi Szociális Szolgáltatási Központ udvarán felállított gyűjtőponton közösen állították össze az első, újra használatra szánt ajándék tanszercsomagot.

A tájékoztató során Kathi Zsigmond, a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: „A korszerű hulladékgazdálkodás nem csak a háztartásokban keletkező hulladékok begyűjtését és kezelését, valamint szelektálását jelenti. Fontos és hangsúlyos feladat a megelőzés és az újrahasználat ösztönzése is.”

Keresztény Rita a Szociális Szolgáltatási Központot intézményvezető-helyettese örömét fejezte ki, hogy idén a helyi Zöld Kör és a hulladékgazdálkodási cég is bekapcsolódik az akcióba és közös erővel várhatóan még több rászoruló családnak tudnak majd segíteni.

Molnár Antal a Zöld Kör elnöke elmondta, hogy a következő három hétben napközben az egyesület munkatársai várják az adományokat és a használt tanszerek iránt érdeklődőket, hogy egymásra találjanak a felajánlott és szükségessé vált iskolaszerek. Minden adományozó a leadott használati eszközök után egy-egy sorsjegyet kap, amellyel az akció végén egy új kerékpárt nyerhet.

Használt, de hasznos

Az EU-ban évente egy személy átlagosan 511 kg hulladékot termel és a hulladéknak csupán 48%-át dolgozzák fel újra. Ez a kommunális hulladékgazdálkodás szereplőitől további lépésekre ösztönöz a kommunikáció, valamint a keletkező hulladékok csökkentése és a megelőzés, továbbá a szelektív hulladékgyűjtés terén. Ebben az elmúlt év áttörést hozott a visszaváltható italcsomagolások terén. Mi lesz azonban a többi hasznosítható műanyag hulladékkal? Az EU hulladékgazdálkodási prioritásai között az első pillér a megelőzés, amelynek célja, hogy minél kevesebb termék, anyag és ezáltal erőforrás váljon hulladékká. Majd ezt követi az újrahasználat és az újrafeldolgozás.

Az iskolatáska adományozási akció gazdái, a hajdúböszörményi Szociális Szolgáltató Központ, a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Zöld Kör is ennek jegyében indította el a három hetes akciót. Azt remélik, hogy ezáltal nemcsak kevesebb lesz a hulladék, hanem új tulajdonosaiknál új történeteket is írhatnak a megtöltött iskolatáskák.