A találkozót várhatóan idén októberben tartják Pozsonyban - írta a szlovák kormányfőre hivatkozva a CTK cseh hírügynökség. A tervezett találkozóról Robert Fico és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök azt mondta: azon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke és a kettős élelmiszer-minőség gyakorlata által érintett országok vezetői mellett utóbbiak szakpolitikusai és a témában illetékes uniós biztosok vennének részt.
Robert Fico, aki az együttes kormányülést követően kemény fellépést ígért az ügyben, hangsúlyozta: komoly politikai problémáról van szó, hiszen a kettős élelmiszer-minőség gyakorlata olyan hátrányos megkülönböztetés, amely másodrangúvá teszi az uniós állampolgárok egy részét. „Ez egyszerűen nem mehet így tovább, ez sértés" - szögezte le Robert Fico.
Bohuslav Sobotka a korábbiakhoz képest most derűlátóbbnak mondta magát, s kijelentette, arra számít, hogy az októberi találkozón közelebb kerülhetnek a probléma megoldásához, illetve ott az EB teret kap arra, hogy konkrét megoldásokkal álljon elő.
A szlovák agrártárca egy vizsgálat eredményére hivatkozva februárban közölte, hogy egyes multinacionális vállalatok termékeinek jelentős része alacsonyabb minőségű a kelet-közép-európai uniós tagállamok piacain, mint azoké, amelyeket ezek a cégek ugyanolyan márkanév alatt a nyugat-európai piacokon értékesítenek. A téma később - a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) kormányfőinek márciusi varsói csúcstalálkozóján - is terítékre került. A szlovák kormányfő akkor a helyzet sürgős kivizsgálására szólította fel az Európai Unió illetékes hatóságait, majd miután érdemi előrelépés az ügyben nem történt, júliusban azt ígérte: ha az EB őszig nem lép az ügyben, akkor Szlovákia nyomásgyakorlásként ideiglenes egyoldalú intézkedéseket hoz, például csak hazai termékeket enged majd a közétkeztetésbe.

