Ha a húsvéti időszakot nézzük az üdítőitalok fogyasztása terén, akkor az rajzolódik ki, hogy bár a legtöbb szegmensében ebben az időszakban kezd el növekedni, a fogyasztás a nyári hónapokban csúcsosodik ki a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan. Az őszi hónapokban kissé visszaesik a kereslet, majd a decemberben ismét megugranak az eladások.
Szénsavas üdítőitalok
A Nielsen kiskereskedelmi indexének kilencven kategóriája között a legnagyobb forgalmú élelmiszerek közé tartozik a szénsavas üdítőital. Éves forgalma 70 milliárd forint felett zárt a 2017-ben év során, ami 9 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel a feldolgozott hús, sör és sajt után a negyedik legnagyobb bevételt érték el vele a boltok.

2016. március-–áprilisában a szénsavas üdítőitalok forgalma 74 ezer hektoliter volt, ami értékben majdnem 10 milliárd forintot jelent. 2017-ben nőtt a kereslet, közel 76 ezer hektoliternyi szénsavas üdítőitalt vásároltak a fogyasztók mintegy 11 milliárd forint értékben.
Kiszerelés tekintetében a legnépszerűbbek az 1 és 1,9 l közötti palackok, 2017 áprilisában a teljes forgalom felét, 48 százalékát tették ki. Ezután következnek a 2 literes vagy annál nagyobb kiszerelések, amelyek a teljes értékbeli forgalom 35 százalékát teszik ki, az 1 literesnél kisebb palackok pedig a forgalom 17 százalékát tudhatják magukénak.
Megjelenik a tudatosabb táplálkozás trendje is a száénsavas üdítőitalok piacán: az elmúlt két kumulált évben értékben 25 százalékról 28 százaléka emelkedett a részesedése a teljes szegmenset tekintve. A „zero” jelzéssel ellátott üdítők különösen tudták növelni a népszerűségüket 2016-ról 2017-re. Míg 2016-ban az értékesített üdítők 11 százalékát tették ki ezek a termékek, addig 2017-ben már 14 százalékos részesedést értek el.
A gyártói márkák stabilan vezetik a piacot, az elmúlt három évben 87 százalékos értékbeli, és átlagosan 72 százalékos mennyiségi részesedéssel. Ezek az arányok a húsvéti időszak során is változatlanok.
Gyümölcslevek
A klasszikus gyümölcslé szegmens értékbeli forgalma a 2016. március – áprilisi időszakban közel 9 milliárd forint volt, 2017 azonos periódusában viszont már majdnem elérte a 10 milliárd forintos árbevételt a kategória, ami 15 százalékos növekedést jelent. Ez a 2016-os húsvéti időszakban 33 ezer, a 2017-ben pedig 36 ezer hektolitert jelent.
Az év többi időszakához hasonlóan a húsvéti hónapokban is a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben realizálódik a forgalom több mint kétharmada.

A 100 százalékos gyümölcslevek 2016-ról 2017-re két százalékos növekedést értek el: a gyümölcslé-eladások harmada, 34 százalék volt ilyen típusú üdítő. Ez némileg emelkedik a húsvéti időszakban, 2017 első hónapjaiban 36 százalékos a kereslet ezekre a termékekre.
Ásványvíz
Évi 63 milliárd forintról 67 milliárd forintra emelkedett az ásványvíz forgalma értékben a 2016-os kumulált évről a 2017-esre, ami 6 százalékos növekedést jelent. A többi alkoholmentes üdítőfajtához hasonlóan az ásványvíz forgalma is emelkedni kezd a húsvéti időszak alatt, forgalma 2016 júliusában csúcsosodott ki 117 ezer hektoliteres, 2017-ben pedig 123 ezer hektoliteres mennyiségi forgalommal. A márciusi és áprilisi eladás ehhez viszonyítva 80 és 90 ezer hektoliter között mozgott.
Kiszerelés tekintetében majdnem a kategória háromnegyedét teszik ki az 1 és 1,9 liter közötti űrtartalmú palackok, 2017 húsvéti időszakában pontosan 75% volt a részesedésük az ásványvíz -kategórián belül.
Ice tea
A jeges teák forgalma 2017-ben értékben 18 milliárd forint, mennyiségben pedig 102 ezer hektoliter volt. A kategóriában jelentős a dominanciájuk a gyártói márkáknak, az elmúlt két kumulált év során majdnem 90 százalékos részesedéssel.
A 2017. március-–áprilisi időszakban több mint 2 és fél milliárd forint értékben értékesítettek jeges teákat, ez mennyiségben 14 ezer hektoliter.
Energia- és sportitalok
Az energia- és sportitalok éves forgalma a tavalyi kumulált év során 25 milliárd forint volt, ami mennyiségben több mint 41 ezer hektolitert jelent. Ebből a húsvéti, március-–áprilisi időszak során majdnem 4 milliárd forintnyi forgalom generálódott, ami az egész éves forgalom 16 százalékát jelenti.

