A magyarázathoz lássuk miként alakul át a cukornád ama porózus végtermékké, amelyet a szupermarketekben látunk.

Először is betakarítás után a cukornád szárait apró darabokra aprítják. A kis töredékeket felőrlik, amely folyamat közben cukornádlé keletkezik. Ez a nedű egyelőre még szennyeződéseket (sár, szárdarabkák, stb.) tartalmaz, ezért mechanikai és kémiai eljárásokkal (poliakrilamidokkal) leszűrik. A kitisztított folyadékot felforralják, és megvárják, amíg az összes víz elpárolog belőle.  A fennmaradó „gyümölcslevet" ismét felmelegítik, melynek során a cukor kikristályosodik.  A visszamaradt mellékterméket anyaszörpnek nevezik (ez a melasz alapanyaga). A következő lépés, hogy a kristályokat centrifugával különválasztják egymástól.

Az eredmény a nyerscukor.

A kristályok ekkor még viszonylag nagyok és barnás színűek.

A nyerscukor további feldolgozásával jutunk el a fehér (ha úgy tetszik finomított) cukorhoz.

 Mind ehhez az ásványokat felmelegítik, hogy ismét folyadékká olvadjanak össze.  A színt vegyszerekkel, például foszforsavval, kalcium-hidroxiddal vagy kalcium-dioxiddal távolítják el. A fehér nedűt szintén felforralják, hogy finom fehér granulált kristályokká koncentrálódjon. Ezen kristályokat nevezzük fehér, ill. finomított cukornak.

A barnacukor fehércukor és melasz keveréke.

Legyen ugyan szó nyers, finomított vagy barnacukorról, teáskanalanként mindegyik 4 gramm „cukrot” tartalmaz, amely 16 kalóriával gazdagítja az étrendet. Táplálkozási szempontból minden granulált cukor többé-kevésbé azonos.

Jobb tehát, ha inkább megspóroljuk a pénzt, amelyet „egészségesebb” cukrokra költenénk.

Tanácsos leszállnunk a földre, és bárhogy is nevezik, leszorítanunk a bevitt cukor mennyiségét.