Becsült olvasási idő: 1 perc
Tillával adjuk el magunkat

Miért jó, és kinek, ha van termékelhelyezés egy filmben? Csak rossz tartalom lehet, amit szponzorál egy cég? Hogyan kell úgy csinálni, hogy értelmes legyen, és egyáltalán, mi az, ami ma Magyarországon megengedett? Tilla vezetésével ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat az Összeesküvők díszletei között.

„Bullshit, total fucking bullshit” – válaszolja a legendás filmrendező David Lynch arra a kérdésre, hogy mit gondol, hogyan érinteni a filmművészetet a termékelhelyezés. A Kék Bársony, a Twin Peaks és többek között a Lost Highway rendezője sose riad vissza a provokatív kijelentésektől, ráadásul, aki legalább a Szívlapátot olvassa, tudja, hogy maga is forgatott már reklámfilmet, tehát a fordítást sem igénylő szigorú szavakat nem kell komolyan venni.

 

 

A termékelhelyezés annak ellenére, hogy nagyjából egy idős bármiféle tartalomgyártással, az utóbbi időben egyre inkább a médiával kapcsolatos beszélgetések írások témájává vált. Ez különösen igaz Magyarországon, ahol ugyan szintén évtizedek óta létezik a gyakorlat, mégis, csak a tavaly elfogadott médiatörvény rendezi ennek a hirdetési formának a helyzetét. Termékelhelyezés, márkázott tartalom persze nemcsak tévében, rádióban létezik, nyomtatott sajtóban ugyanúgy megvan, mint online tartalmak esetében.

 

 

Az elkövetkező 10 napra 10 emlékezetes példát szedtünk össze a termékelhelyezésről.
Arról, hogy mit érdemes tudni az új szabályozásról, az ügynökségek, márkatulajdonosok szerepéről a termékelhelyezés folyamatában a Kreatív kiadója konferenciát szervez szeptember 20-án. A rendezvénynek - amelyet a Tv2 új műsorának, az Összeesküvők díszletei között tartunk - Till Attila lesz a házigazdája.

 

A konferencia programját itt találja.
A konferenciára pedig itt regisztráljon!