Becsült olvasási idő: 1 perc
Több mint 700 millió forintnyi bírságot szabott ki tavaly a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 58 ezer ellenőrzést hajtott végre tavaly, csaknem kétmillió vizsgálatot végzett el a laboratóriumi hálózatában, és több mint 700 millió forint bírságot rótt ki - közölte Oravecz Márton, a Nébih elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

A napilap keddi számában megjelent írás szerint a hatóság nem csak élelmiszerek, például a fagylalt minőségét ellenőrzi, vizsgált már kutyanyakörvet és muskátli-tápoldatot is.

Nyáron rájuk figyelnek a legjobban

Azt is közölte az elnök, hogy a nyári szezonális ellenőrzéseken elsősorban az újonnan megnyíló büfékre, lángososokra, fagylaltozókra figyel a hatóság. Vannak ezek között olyanok, amelyek csak a szezonra nyitnak ki, például a strandokon lévő büfék, ezeket mindenképpen ellenőrzik, például miként végezték el a nagytakarítást vagy hogyan tárolják az ételeket.

Ebben az időszakban a forgalom is megnő. Összpontosítanak a jelentős, tömegeket vonzó nyári rendezvényekre is.

Ezrek fognak dolgozni a lakosság biztonságáért

Oravecz Márton elmondta, az ellenőrzések zömét a megyei és a járási hivataloknál dolgozó élelmiszer-biztonsági ellenőrök végzik, a humánpolitikai költségvonzatát a Miniszterelnökség fogja össze.

Több ezer ember munkálkodik a megyei kormányhivatalokban, a Nébih a feladatot fogalmazza meg, szakmai útmutatást ad. A Nébih idén 19-20 milliárd forintból gazdálkodik – olvasható az interjúban.