Becsült olvasási idő: 2 perc
Több pénzt kaphatnak ezentúl a hungarikumok

Az agrártárca a következő években növelni kívánja az évi mintegy 500 millió forintos, a hungarikumok támogatására szolgáló keretet – mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, az első Paprika Market megnyitóján.

Fazekas Sándor a főváros legnagyobb alapterületű hungarikum ajándékáruházának hivatalos átadásán elmondta: a most rendelkezésre álló mintegy félmilliárd forintból támogatják például a hagyományőrző szervezeteket, illetve finanszírozzák több hungarikum reklám- és marketingköltségét.

Elmondása szerint a keret növelésére azért van szükség, mert a hungarikumok száma emelkedik – most 54 van –, és például az élelmiszer jellegű termékeknél szükség lehet az ismételt piaci bevezetésre, így például a debreceni páros kolbász esetében.

A hungarikumok a magyar nép kimagasló teljesítményei, minél szélesebb körű megismertetésük fontos a bel- és a külpiacokon is – fűzte hozzá a miniszter.

Fazekas Sándor elmondta: a hungarikumok minősítési rendszere alulról építkezik, a termékek köre civil kezdeményezésre bővül. Hungarikum ugyanis csak az a magyar csúcsteljesítmény lehet, amelyet egy adott magyar közösség magáénak érez és azt gondozza – emlékeztetett a miniszter.
Úgy vélekedett, a hungarikumok száma száz körüli lehet majd, a magyar értéktár azonban ennél nagyobb is lehet.

Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) agrármarketing vezérigazgató-helyettese szerint a Paprika Market és a hasonló kezdeményezések jól szolgálják, hogy a nagyközönség is megismerje a magyar termékek legjavát.

Elmondta: az MT Zrt. az idén az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK) kívül belföldi promócióra mintegy 180 millió forintot, jövőre ennek mintegy másfélszeresét költi.

Rácz Péter, a Paprika Market tulajdonosa közölte, hogy terveik szerint már jövőre megnyitnak egy hasonló ajándékáruházat, a helyszínét egyelőre nem közölte.

Beszámolt arról, hogy a most átadott üzletben a tesztüzem hét hónapja alatt 18 ezer vásárló fordult meg, és 53 ezer terméket vásárolt.

Néhány alapadat a Paprika Market - Hungarikum Áruház-piacról

Az Áruház azzal a céllal jött létre, hogy Magyarország kiváló termelőinek, manufaktúráinak méltán híres termékeinek állandó megjelenést nyújtson, egyrészt a hazánkba látogató turistáknak, másrészt a hazai vásárló közönség igényeinek kiszolgálására.

Ezzel együtt folyamatos “kiállításként” egyedülállóan az országban, megjelenítse egy helyen valamennyi (54 db) Hungarikumot (Hungarikum-sziget), mintegy "információs központ” a magyar “csúcskategóriás termékek központjaként.

Ezek közül a fogyasztási termékeket állandóan elérhetővé tegye, közben hirdetve azon hazai gyártók ajándék, gasztro, és használati tágyainak körét, amelyek “vihetik”, “öregbíthetik” Magyarország jó hírét.

A Paprika Market Áruház-piac közel 2 hónapos “teszt üzemmódja" alatt mintegy 53.600 db eladott terméke tette mindezt, közel 20 000 vásárlón keresztül.

Jelenleg 156 termelő, közer 80 ezer terméke található meg az Áruházban, amelyet a tervek szerint bővíteni fognak.

Hétfőn megjelent - a “Vidd hírünket” programsorozatunkon belül a 2015-ös Hungarikumok könyve, amely már update-elt változat, a jelenleg ebbe kategóriába tartozó, valamennyi Hungarikummal.

A “Vidd hírünket” programsorozat a 2015-ös Belvárosi Karácsonyfa Kiállítással indul, melyet 2016-ban számos kézműves találkozó, fesztivál, kiállítás követ - a tervek szerint sok hírt adva a magyarokról országnak, világnak.