2016-ban folytatódott az elmúlt évek mélyrepülése a bolti kiskereskedelmi hálózatban, ahol folyamatosan mennek tönkre a kisboltok és szinte minden esztendőben csökkent a kiskereskedelmi értékesítőhelyek száma. 2013-tól ugyan évről-évre nő a forgalom, de a boltok száma pontosan ellenkezőleg változik, nem nőtt, hanem csökkent. Kivétel nélkül minden esztendőben 2013-2016 között, pedig a kiskereskedelmi értékesítés együtt számolva közel 20%-kal emelkedett ezekben az években.
Hosszabb távon vizsgálódva is kétségtelen tény a kisboltok térvesztése, ráadásul a boltszám csökkenésének nagyságrendje kísértetiesen hasonló volt az elmúlt néhány esztendőben. A vasárnapi boltzár időszaka még békésebbnek is tűnhet, hiszen akkor kisebb arányú volt a boltbezárás.
A kisboltok tönkremenetelének hátterében több ok is fellelhető. A döntő az erős piaci verseny, ahol a nagyláncok nagy fölényben vannak a széles választékkal és a kedvezőbb árakkal, ráadásul folyamatosan terjeszkednek. A vásárlók feltehetően a kisboltok keserűségeit, kényelmetlenségeit is látják, amikor nincs pénz szebb küllemű boltberendezésre, felújításra, vagy éppen az eladó bérére, így például nem véletlen a sok "rögtön jövök" táblácska az időnként lehúzott redőnyökön. Végül a vásárló maga dönti el, hogy hol vásároljon a család, hát eddig úgy döntött, hogy sok kisbolttól elfordult.
A kistelepüléseken a legnagyobb a baj, mivel ott nagyobbrészt élelmiszerboltok vannak, ahol a pult mögé már szakképzett eladó kell, ami most már különösen drága egy kisboltosnak a 160 ezer forint feletti kötelező minimálbérrel. Ezeknek a boltoknak a korábbi dohányáru értékesítés tiltás sem tett jót, hiszen nem mindenki tudott közülük trafikot is nyitni (vagy elkülöníteni ehhez helyet, a legkisebb településeken).
A plázastop nyilván fékezte valamelyest az élelmiszeres diszkontláncok terjeszkedését (hiszen miattuk vetette be a kormány ezt a fegyvert, bármit is állít a szabályozás összehangolásáért felelős miniszteri biztos), de megállítani nem tudta. A két év veszteség utáni bezárás elrendelése sem rengette meg az élelmiszeres nagyáruházakat, így összességében nem sok minden védi ma a kisboltokat.
Végül a következő kép rajzolódik ki a bolti kiskereskedelmi hálózatról az elmúlt évek adatai alapján:
| 2005 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016. |
boltszám | 166.738 | 151.911 | 153.065 | 153.735 | 148.959 | 144.190 | 141.133 | 136.420 |
változás | . | . | + 1.154 | + 670 | - 4.776 | - 4.769 | - 3.057 | - 4.713 |
KSH, kiskereskedelem, járműboltokkal együtt, változás: előző évhez képest
Hosszabb távon vizslatva teljesen egyértelmű a kép, hiszen az elmúlt évtizedben harmincezerrel csökkent a kiskereskedelmi boltok száma, ráadásul az elmúlt négy esztendőben együtt számolva több bolt dőlt be végleg, mint 2005-2010 között:
| 2005-2010. | 2011-2016. | 2005-2016. |
boltszám változása | - 14.827 | - 16.645 | - 30.318 |
KSH, kiskereskedelem, járműboltokkal együtt
Az iparcikkes boltok száma sokkal jobban csökkent, mint az élelmiszereseké
A kormány multiszigorító intézkedései döntő részben az élelmiszeres nagyláncokat célozták meg eddig. De hát iparcikkes üzlet kétszer annyi van, ráadásul nagyobb számban és arányban mentek tönkre az élelmiszeres boltoknál az elmúlt években. Itt is sok multi lánc terjeszkedett, a tönkrement néhány iparcikkes nagyáruház helyére pedig mások jöttek. Nagyok.
Az egyes szakmacsoportokat nézve a ruházati boltok száma az elmúlt öt évben 20 ezerről 16 ezerre, ötödével csökkent. 2016-ban előző évhez képest valamennyi iparcikkes üzlettípus (például bútor, elektromos cikk, újság, sportszer, játék) boltszáma csökkent, három kivétellel: ezek a humán gyógyászati és az állatgyógyászati cikkek boltjai, de hát ezekből alig van több együtt számolva ezer darabnál, mellettük pedig a gépjárműszaküzletek (itt 2016-ban 3.009 bolt volt, 52-vel több mint egy évvel korábban).
Az élelmiszeres és az iparcikk boltok együtt csúsznak lefelé, csak éppen az utóbbiak sokkal gyorsabban:
| 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016. | 2016/2015. | 2016/2012 |
élelmiszer | 45.205 | 43.647 | 42.640 | 42.271 | 40.970 | - 1.301 | - 4.235 |
iparcikk | 108.530 | 105.312 | 101.550 | 98.862 | 95.450 | - 3.412 | - 13.080 |
összesen | 153.735 | 148.959 | 144.190 | 141.133 | 136.420 | - 4.713 | - 17.315 |
KSH, kiskereskedelem, járműboltokkal együtt

