Hol és mikor kezdte a pályafutást?
Bő két évtizede az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára vagyok. Korábban is a kereskedelem területén dolgoztam, így hajdanán a Belkereskedelmi Minisztérium Nemzetközi Főosztályán kezdtem a pályafutásomat. Természetesen a Közgazdaságtudományi Egyetemnek is a belkereskedelmi szakán végeztem. Később külsősként oktatattam is ott, egy évtizeden keresztül. Három alkalommal kaptam Klauzál Gábor díjat, legutóbb pedig 2015. októberében Magyar Gazdaságért díjat.
Mit tart jelenlegi munkája a legnagyobb kihívásnak?
A kihívások szinte sorozatosak, de helytállni mindig a csapatnak, a közösségnek kell, aminek minden csapattag egyaránt részese. Végül is a legnagyobb kihívás a szakmai érdekképviseletben a jó csapat összetartása, a jó összjáték, amit az éles piaci verseny közepette is sikerült elérni.
Milyen célok, elvek vezérelik a mindennapi munka során?
A szakmai szervezetek célja, hogy a tagvállalkozások véleményét összegezze és eljuttassa a döntéshozók részére, a vitás kérdésekben pedig meggyőzze a politikusokat állásfoglalása megalapozottságáról. Ehhez az szükséges, hogy minden egyes esetben pontosan fel kell mérni a kereskedők érdekeit és ezzel párhuzamosan a döntési lehetőségeket, mindezeken keresztül pedig a szakmai fellépés mozgásterét is. Törekedni kell a kereskedők eltérő érdekeltsége esetén egy érdekharmonizációra is. A legfontosabb cél, hogy mindenki kifejthesse a véleményét, akkor is, ha az ütközik a másikéval. Nagyon fontos ugyanakkor a másik oldal véleményének a mérlegelése is.
Mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének, és miért?
A sikerek közösek, az OKSZ pedig egy széles körben elfogadott és elismert csapat lett.
Milyen értékeket tart fontosnak?
A legfontosabb érték mindig is az ember, így egy szakmai szervezet képviselőjeként mindig is tiszteletben próbálom tartani a többiek, a velem együttműködők és a vitázó felek emberi méltóságát egyaránt. Szakmai kérdésekben lehet és kell vitatkozni, de a tartalmatlan csapkodásnak, mások becsmérlésének nincs helye.
| Kérdezz-felelek | ||||
|

