Hol és mikor kezdte a pályafutást?
1986-ban az Auchannál, áruházi osztályvezetőként kezdtem a pályafutásomat.
Karrierjének milyen jelentős állomásai voltak?
Két évvel azután, hogy beléptem az Auchanhoz, a franciaországi központban folytattam pályafutásom beszerzőként, majd pedig beszerzési igazgató voltam négy évig. Ezután Kínában dolgoztam beszerzési igazgatóként, majd 2001-től ezt Tajvanon. 2005-től újabb három évet töltöttem Franciaországban, később Vietnámban, és 2011-ben pedig Magyarországon folytattam a pályafutásomat vezérigazgatóként.
Mit tart jelenlegi munkája a legnagyobb kihívásnak?
A legnagyobb kihívás számomra a vállalat jövőjének tervezése, mert a jelenlegi törvényhozási kontextusban hiányzik a hosszú távú tervezhetőség és előreláthatóság.
Milyen célok, elvek vezérelik a mindennapi munka során?
Kiemelten fontos számomra, hogy az Auchan hosszú távú magyarországi jelenlétét építsük, tehát hogy megerősítsük a rentabilásunkat. Ennek a munkának fontos állomása a vállalat imázsának fejlesztése, úgy hogy a kiemelkedő szolgáltatásainkkal és értékeinkkel megkülönböztetjük magunkat a versenytársainktól. Ehhez elengedhetetlen, hogy a vásárlóink számára olyan területeken is elérhetővé tegyük az Auchant, ahol eddig nem voltunk jelen, mind fizikai, mind digitális formában.
Milyen pozíciókat, tisztséget tölt be még a jelenlegi mellett?
A legfőbb feladatom természetesen az Auchan magyarországi tevékenységének fejlesztése. Ezen felül az Auchan nemzetközi munkájában is részt veszek, így a termékkínálatért felelős csapatban dolgozom, ezen belül is a lakberendezési piacért vagyok felelős. Emellett részt veszek az Auchan Csoport „Creators at Auchan” programjában, melynek célja, hogy támogassa azokat a munkatársainkat, akik különleges ötleteiket megvalósítva hozzájárulhatnak az Auchan Csoport fejlődéséhez.
Mit tekint pályafutása legnagyobb sikerének, és miért?
Nagyon örülök, hogy egyike lehettem annak a négy embernek, akik részt vettek Kínában az Auchan hipermarketek létrehozásában, melyekből mára már 400 található az országban.
Milyen célok lebegnek a szeme előtt, mit szeretne még feltétlenül elérni/megvalósítani?
A legfőbb személyes célom, hogy fenn tudjam tartani az egyensúlyt a szakmai- és a magánéletem között, illetve, hogy tovább tudjam fejleszteni a csapatomat és a kereskedelmünket.
Milyen értékeket tart fontosnak?
Közel 30 évvel ezelőtt kezdtem a pályafutásomat az Auchannál, ami nagyon hosszú idő, azonban a mai napig magaménak érzem a vállalat értékeit, amik a bizalom, a megosztás és a fejlődés.
| Kérdezz-felelek | ||||
|

