Becsült olvasási idő: 1 perc
Tortákkal ünneplik a magyar teniszezőt

Fucsovics Márton teniszező eredményei komoly hatással vannak a gyerekekre is. Egyre többen ragadnak ütőt a jó példa láttán. A megnövekedett érdeklődés miatt, most a Magyar Tenisz Szövetség  egy figyelemfelhívó akciót indított, amelynek egyik állomása a Balaton. Az akció célja, hogy a gyerekek megszeressék a sportágat és akár utazás, nyaralás alatt is találjanak olyan teniszpályát, ahová érdemes kilátogatni.

A szövetség most 36 helyszínen szervez ünnepséget a sportoló tiszteletére. 36 helyszínen, 36 tortát bontanak fel. 

A teniszlabda alakját formázó győzelmi tortát a sport iránt érdeklődő gyerekek fogyaszthatják el. Az ilyen győzelmi torták elfogyasztása egyébként nem ritka a tenisz világában. Serena Williams például hatalmas tortával ünnepelte korábban hétszázadik győzelmét a Miami Openen.

Az első Fucsovics - tortát Siófokon, a Nemzeti Regattán fogyaszthatták el a gyerekek. Itt a Rama Jótékonysági Recepetműhely közreműködésével  saját süteményeket is készíthettek, amelyek tetejét vitorláshajókkal, vagy Fucsovics Marcinak címzett üzenetekkel is díszíthették. Az édes üzenetekről készült fotókat eljuttatják a sportolónak is. Hasonló tortát bontanak majd Balatonalmádiban, Balatonszárszón és Tihanyban és 33 másik településen  az országban. A torta receptjét haza is vihetik majd a gyerekek. Igy otthon olyan édességet is készíthetnek szüleik segítségével, amelyek egészségesek és "bűntudatmentesen " fogyaszthatók a vakáció ideje alatt.