hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Trump harminc százalékos vámmal fenyegeti Európát

Az amerikai elnök augusztus 1-ig adott ultimátumot.

A hétvégén Donald Trump 30 százalékos vámmal fenyegette meg a Mexikóból és az Európai Unióból származó importot – augusztus 1-jei hatállyal, szektortól függetlenül, legalábbis az amerikai elnök posztja szerint.

Vámmentességet csak olyan cégek kaphatnak, akik az Egyesült Államokban építik fel gyártókapacitásaikat, vagy pedig ott állítják elő termékeiket. Az EU továbbra is tárgyalásos megoldásra törekszik.

Trump hasonló mértékű vámmal fenyegetett meg további országokat, ha az elkövetkezendő kevesebb mint három hétben nem kötnek az Egyesült Államokkal keretmegállapodásokat. 

Ursula von der Leyen jelezte, hogy akár ellenintézkedéseket is fontolóra lehet venni, ugyanakkor egyelőre továbbra is a tárgyalásos megoldás mellett áll az EU. Egyelőre augusztus elejéig meghosszabbítják az amerikai vámokkal szembeni ellenintézkedések felfüggesztését, elsősorban az acélra és az alumíniumra vonatkozóan. Trump további engedményeket követel, továbbá 35 százalékos vám alkalmazását jelentette be Kanadával szemben, míg Brazíliát, illetve a réz importját 50 százalékos vámmal akarja sújtani.