Az elmúlt három év a csomagolóiparban is hullámvasútra küldte a cégeket. A kecskeméti székhelyű STI Petőfi Nyomda Kft. a pandémiás időszakot a várakozásoknál könnyebben átvészelte, mi több, megerősödött.
Míg egyes termékcsoportok forgalma kevesebb volt, de ezt ellensúlyozta az FMCG-piac, főként az élelmiszerek területén. A lezárások utáni energiaár-robbanás és az általa elindított inflációs roham azonban komolyan érzékelhető volt üzletmenetükben, még ha szektoronként eltérő mértékben is jelentkezett hatása.
Ám ahogy akkor fogalmaztak, ebben a világban a változás lett állandó, de az elkötelezett csapatnak köszönhetően nem csupán optimistán, hanem komoly fejlesztésekkel tekintenek a jövőbe.

A Petőfi Nyomda stancolóüzemének eszközparkja 2022-ben két csúcstechnológiás kivágó-géppel bővült, tavaly év végén pedig új ofszet nyomógép is munkába állt.
Ezek együttesen több mint kétmilliárd forintnyi fejlesztést jelentettek, de komoly csökkentést hoztak az energia- és alapanyag felhasználás vonatkozásában. Az idei tervek között pedig a robotizáció is előtérbe kerül, az erre vonatkozó tanulmányok már elkészültek, és komolyabb beruházást készítenek elő a kikészítési területen.
Azonban felelős vállalatként a környezetvédelem is fontos szerepet kap tevékenységükben: a Petőfi Nyomda által feldolgozott karton alapanyagok mind felelős erdőgazdálkodásból származnak, és idén napelemrendszerüket is kiépítik.
A fenntarthatósági törekvések mellett az innovatív megoldásokra is figyelnek, és fontos visszajelzés a cégcsoport számára, hogy 2023-ban a Hungaropack versenyen ipari kreativitás díjjal jutalmazták a Helpee intimhigiéniai eszközök gyártását és csomagolását.


