A növekvő infláció nem kíméli az íreket sem, így az emberek ott is jobban megnézik, mire költik a pénzüket. A tudatosabb költségtervezést és az élelmiszerpazarlás csökkentését a „Too Good To Go” névre hallgató applikáció is segíti már szerte Írországban. Az alkalmazáson belül gyártók, éttermek és boltok is meghirdethetik felesleges, lejárathoz közeli vagy sérült csomagolású termékeiket, segítségükkel eddig már százezer csomag talált gazdára.
A kezdeményezéshez már az ír Spar is csatlakozott, ahogy a Centra szupermarket-hálózat is és Dublin mellett már Limerickben, Corkban és Galwayben is elérhető a szolgáltatás. A kezdeményezés nem új, működik már Ausztriában és az Auchannál is.

A Too Good To Go ügyvezetője, Sophie Trueman elmondta, számos előnnyel jár, ha a még használható élelmiszert megmentjük a kidobástól „A kereskedők el tudják adni ezeket a termékeket, a vásárlók pedig nagyon kedvező áron kapják meg. Mindkét fél számára előnyös és jót tesz a bolygónak is.”
Az egyik csatlakozott üzletlánc, a Fresh vezetője úgy fogalmazott, a stratégiájuk része, hogy csökkentsék a klímára gyakorolt negatív hatásaikat, és az app segítségével valódi változást tudnak elérni. Mint a cég nevében is benne van, minden nap friss árukínálattal jelentkeznek, az app segítségével viszont január óta jelentősen csökkentették a kidobott élelmiszer mennyiségét az egyes üzletekben, mondta David Field ügyvezető.
Forrás: Irish Mirror


