Becsült olvasási idő: 1 perc
Tűzszünet a kereskedelmi háborúban

A tárgyalást követően tűzszünetet jelentettek be az Európa és Amerika között kialakult kereskedelmi háborúban - írta az MTI a Financial Times-ra hivatkozva.

Vélemények szerint egyértelmű győzelem Európa számára, hogy a két fél megállapodott, együttműködnek az ipari termékek vámmentességének kidolgozásában és a nem autóipari termékeket érintő szubvenciók eltörlésében.

Az eddig kivetett vámokról is tárgyalásokat kezdenek, amelyek ideje alatt egyik fél sem vet ki új vámokat.

A bejelentést a gazdasági lap kommentárja ködösnek nevezte, ugyanakkor mindkét fél számára rövidtávú győzelemként értékelte, mivel enyhíti a két vezetőre felhatalmazóik által nehezedő nyomást, hogy megoldást találjanak a kereskedelmi kapcsolatok terén kialakult lefelé tartó spirál megállítására.

jean-claude juncker.jpg

A felek nyilatkozatait követően továbbra is tisztázatlan, vajon meddig tart a tűzszünet, ugyanis a tárgyalások befejezését illetően semmiféle határidőről nem született döntés, és előfordulhat az is, hogy az amerikai elnök teljes hátraarcot csinál, ahogy ezt már idén egyszer megtette Kína esetében.

Az üzleti csoportok óvatos örömmel fogadták a szerdai megegyezést, de remélik, hogy befejeződik a kereskedelemi háború - közölte a brit üzleti napilap.

Nem lehet kimondani, hogy a bizalom teljes mértékben helyreállt volna, mivel például Junckernek az amerikai szójabab nagy mennyiségű importjára vonatkozóan is születtek ígéretei, amelynek esetében a többi tagállam beleegyezésére is szükség van. De ilyen kétséges ígéret a korábbinál több amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) európai vásárlása is, ugyanis az orosz Gazprom ajánlata továbbra is kedvezőbb az amerikainál, nem beszélve a földrajzi közelségről és a már kiépített infrastruktúráról.

A közös nyilatkozat kimondja: sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió nem fog szembe menni a megállapodás szellemével a kereskedelmi kapcsolataik javítása érdekében. De azt is előírja, hogy a megállapodás megszűnik, ha az egyik fél megszakítja a tárgyalásokat. Ez az utolsó mondat egy Európa számára adott biztosításnak tűnik az amerikai elnök kiszámíthatatlan szembefordulása esetére.