Az új Európai Tengerügyi és Halászati Alap továbbra is támogatni fogja az európai halászati ágazat átállását a fenntarthatóbb halászati gyakorlatokra, kiemelt hangsúlyt fektetve a kisüzemi halászatra.
Elősegíti a fenntartható kék gazdaság növekedési potenciáljának felszabadítását, a tengerparti közösségek felvirágoztatását tartva szem előtt. Emellett új elemként hozzá kíván járulni a nemzetközi óceánpolitikai irányítás megerősítéséhez a biztonságosabb, tisztább, védettebb tengerek és óceánok, illetve a fenntarthatóbb tengeri gazdálkodás érdekében. Végezetül a Bizottság javaslata az alap környezeti hatásának megerősítését is szorgalmazza, a hangsúlyt a tengeri ökoszisztémák megóvására helyezve. A Párizsi Megállapodás keretében elfogadott kötelezettségvállalásoknak megfelelően a forrásoknak várhatóan 30%-a az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást fogja szolgálni.
A tengerügyi alap megteremti az új tengeri piacokba, technológiákba és szolgáltatásokba, például az óceánból nyert energiába és a tengeri biotechnológiába irányuló beruházások lehetőségét.
Karmenu Vella, a környezetpolitikáért, a tengerügyekért és a halászati politikáért felelős biztos a következőket nyilatkozta: „Az egészséges óceánok és a helyes tengergazdálkodás létfeltételét alkotják a hosszú távú beruházásoknak és munkahelyteremtésnek a halászati ágazatban és a tágabb értelemben vett kék gazdaságban. Az Európai Uniónak globális óceánpolitikai szereplőként és a tengeri eredetű élelmiszerek világszinten ötödik legjelentősebb termelőjeként nagy felelőssége van az óceánok és erőforrásaik védelme, megőrzése és fenntartható kiaknázása terén. Az alap lehetővé teszi a tagállamok és a Bizottság számára, hogy ennek megfelelően lépjenek fel, és beruházásaik a fenntartható halászatot, az élelmezésbiztonságot, a virágzó tengeri gazdaságot, valamint az egészséges és termékeny tengereket szolgálják.”
A halászat létfontosságú az EU számos tengerparti közösségének megélhetése és kulturális öröksége szempontjából. Az akvakultúrával együtt hozzájárul továbbá az élelmezésbiztonsághoz és a megfelelő táplálkozáshoz. Az ETHA kiemelt hangsúlyt fektet a 12 méternél rövidebb hajókkal folytatott kisüzemi part menti halászat támogatására, amely az európai halászati ágazat munkahelyeinek felét teszi ki. A közös halászati politika 2014-es reformja óta sikerült előrelépni a halállományok egészséges szintjének visszaállítása, az uniós halászati ágazat jövedelmezőségének növelése és a tengeri ökoszisztémák megóvása terén. Az új alap változatlanul támogatni fogja e társadalmi-gazdasági és környezetvédelmi célkitűzéseket.

