A Praktiker az átalakuló hazai barkácspiacon saját működésének optimalizálására, a karácsonyi boomra és új áruházának megnyitására fókuszál a következő időszakban.
A Praktiker arra számít, hogy átrendeződik a piac, de mivel piackutatások szerint a kereslet továbbra sem nő jelentősen a barkácscikkek és a lakberendezési termékek iránt, új stratégiára van szükség, ami biztosítja a stabil és kiszámítható működést a barkácsáruházak számára.
A Praktiker idén augusztusban cáfolta, hogy kivonulna a magyar piacról, és bejelentette: folytatja korábbi években megkezdett expanzióját. Olyan 1000-1500 négyzetméteres üzletegységek megnyitását tervezi, ami teljesen új formátum a lánc életében. Az első ilyen kis alapterületű áruház Sátoraljaújhelyen fog megnyílni még az idei esztendőben. A település és vonzáskörzete az elemzések szerint rendelkezik olyan vásárlóerővel, amely képes fenntartani egy Praktiker áruházat, ebben közrejátszik az országhatár közelsége is.
Az új üzletegységben a Praktiker a helyi igények azonnali kiszolgálására, a szortiment kialakításakor pedig a teljes árucsoportos készlet bemutatására törekszik, emellett külön hangsúlyt fektet a vevői rendelések kielégítésére, valamint elérhetővé teszi a szolgáltatások teljes skáláját. A Praktiker sátoraljaújhelyi áruháza azokra fókuszál, akik helyben keresnek gyors, praktikus megoldásokat a ház körüli teendőkhöz és minden-napi élethelyzetekhez, illetve felújításokat terveznek a közeljövőben. Az új áruház épületét a Praktiker bé-relni fogja.
A Praktiker a tervek szerint jövő év elején újabb üzletegységet fog megnyitni hasonló kereskedelmi kon-cepció keretében.

