Becsült olvasási idő: 2 perc
Új, egészséges bébiételekkel jelentkezett a Tesco

A Tescóban már a kisbabák is széles körben részesülhetnek az egészséges ételek előnyeiből, ugyanis június óta a hazai piacon is kaphatóak az Organix és a Heinz által gyártott bébiételek. Az áruházlánc új honlapján az említett, a kisbabák igényeihez igazított, szigorúan egészséges összetevők felhasználásával készülő termékekről részletes információt is adnak.

bébiLassan két hónapja, hogy kikerültek a Tesco polcaira a Heinz, és a kizárólag bio alapanyagokból készült Organix bébiételek, ily módon az országban elsőként, és mindmáig egyedül az áruházláncban kaphatóak ezek az egészségügyi értelemben kiemelkedőnek tekinthető élelmiszerek. Az egyre nagyobb teret nyerő bio-, illetve a lehető legkevesebb hozzáadott mesterséges anyagot tartalmazó ételekből immár a legkisebbek is bőségesen válogathatnak, így az édesanyák változatosabb és egyben egészségesebb finomságokkal táplálhatják a legkisebbeket.
 
Az új termékek kiválasztásakor a Tesco fontosnak tartotta, hogy az életkori sajátosságokat figyelembe véve ne, vagy csak minimális hozzáadott só és cukor tartalommal rendelkezzenek, ne legyen bennünk sűrítőanyag, mesterséges aroma vagy színezék. Ezek mellett pedig finom, természetes és egészséges táplálékot biztosítsanak a hozzátáplálás első heteitől akár gyermekünk 3 éves koráig. Amit viszont biztosan találhatunk bennük, az a természetes cukortartalom, tápláló, finom, és egészséges alapanyagok, melyek szigorú biztonsági ellenőrzéseken estek át.

Az összetevők gondos kiválasztásán túl, legalább ennyire fontos szempont, hogy a kisgyermekek ízlését megfelelően kielégítsék. Az 51 Heinz és a 26 Organix termék között a négy hónaposoktól kezdve egészen a három évesekig mindenki megtalálhatja a kívánságának megfelelőt. A finomságok a megszokott csirke, sertés, halas és gyümölcsös ízeken kívül a bárány, az egzotikumnak számító édes-savanyú, curry és a pesto ízvilágával is megismertetik a kicsiket. A kínálatban találunk püréket, kekszeket, italokat, és szószokat is. Az áruházi polcokon elválasztó jelzések nélkül, a többi bébiétel között találhatjuk a termékeket, jelölésként csupán figyelemfelkeltő áruházi jelzést láthatunk, így mindenki azonnal, könnyűszerrel összehasonlíthatja, miben is különböznek a hagyományostól az újdonságok.

Júliusban a Tesco elindította internetes baba-mama portálját Tescobaba.hu bébi(www.tescobaba.hu) címmel, mely egyaránt szól leendő és gyakorló kismamáknak és kispapáknak is, s legszélesebb körben igyekezett összegyűjteni a hasznos tudnivalókat a vásárlási tanácsoktól kezdve a különféle technikai és divat trendeken át egészen a szociális juttatásokig. A honlapon részletesen bemutatják a Tesco sajátmárkás baba-mama termékpalettáját, a jövőben pedig további hasznos újításokkal bővül az oldal.

A Tesco idén kiemelt figyelmet fordít az egészséges élelmiszerek kínálatának szélesítésére, 2011. augusztus 1-jén 104 termékkel bővítették a felnőtt lakosság számára bio-, diabetikus, gluténmentes, és laktózmentes termékeik kínálatát. Céljuk, hogy a lakosság lehető legnagyobb része könnyen hozzáférhessen az egészséges termékekhez, ezzel is szerepet vállalva az élhetőbb mindennapok megteremtésében.