Becsült olvasási idő: 2 perc
Új elnök a CSAOSZ élén

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 2014. március 28-án tartotta tisztújító közgyűlését. Az elnöki funkciót 21 évig betöltő Galli Miklós utódául a közgyűlés Bencs Attilát a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját, a CSAOSZ korábbi társelnökét választotta meg. 

A 24 éve, Magyarországon másodikként megalakult CSAOSZ következetesen képviseli a csomagolóipar területén működő vállalkozások érdekeit. A Közgyűlés elfogadta az Elnökség beszámolóját az elmúlt évi munkájáról, amelynek középpontjában a szakterületre jelentős befolyást gyakoroló környezetvédelmi termékdíjas szabályozás volt. A Szövetség idei feladatai közül kiemelkedik az a katalizátori szerep, amelyet a hazai csomagolóipar vállalatok külföldi piacra jutásának elősegítése érdekében tölt be. E programja keretében hat hazai kis- és középvállalkozás vesz részt a Szövetség és a HITA közös szervezésében a németországi Interpack kiállításon.

A Szövetség szakmai diplomáciai területen is jelentős eredményt könyvelhet el. A Csomagolási Világszövetség 2016 májusában Magyarországon, Budapesten tartja tavaszi közgyűlését, amelyet nemzetközi szakmai konferencia fog kísérni.

Az új elnökcsaosz

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 2014. március 28-án tartotta tisztújító közgyűlését. Az elnöki funkciót 21 évig betöltő Galli Miklós utódául Bencs Attilát, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját, a CSAOSZ korábbi társelnökét választotta meg a közgyűlés.

Bencs Attila 1994-ben kapta meg gépészmérnöki oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1996-ban Karlsruhe-ban Papírgyártó Mesteri címet szerzett.
2001-ben a Helsinki Technológiai Egyetemen, 2006-ban pedig Bécsben, az IMADEC Egyetemen szerzett M.Sc színtű oklevelet.

1996 óta dolgozik a papírgyártás területén, 2003 óta a Hamburger cégcsoport különböző gyáraiban teljesített beruházási projektvezetői feladatokat. A dunaújvárosi székhelyű Hamburger Hungária Kft.-nek 2007 óta ügyvezető igazgatója.

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség munkáját két éve társelnökként segíti.

Tagja az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak.
Közreműködésével jött létre a környezetipar területén az első stratégiai megállapodás a Magyar Kormány és a Hamburger Hungária Kft. között.

Átadták a CSAOSZ életműdíjátcsaosz

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 2014. március 28-án tartott tisztújító közgyűlése keretében került sor a „Szakmáért” életműdíj átadására.

A díjat idén Galli Miklós, a CSAOSZ leköszönt elnöke, a Dunapack Papír- és Csomagolóanyag Zrt. nyugállományú elnök-vezérigazgatója kapta.

Galli Miklós 1971-ben kezdte szakmai pályafutását a Papíripari Vállalat Nyíregyházi Gyárában. 10 év főmérnöki munka után 1981-ben kinevezték a Papíripari Vállalat Csepeli Gyárának igazgatójává. Ebben a munkakörben 1989-ig dolgozott, majd a vállalat vezérigazgató-helyettese lett.

Vezetésével alakult meg 1990-ben a Dunapack Papír- és Csomagolóanyag Rt. (ma: Kft.) amelynek 2009. évi nyugállományba vonulásáig elnök-vezérigazgatója volt.

Az állami nagyvállalat zökkenőmentes átalakítása után létrehozott Dunapack a piac-gazdaság körülményei között is Magyarország kiemelkedő csomagolószer-gyártó vállalata lett.

Irányításával, magyarországi központtal, tíz országra kiterjedő vállalatcsoportot épített ki a Dunapack Zrt. Munkájának köszönhető, hogy a Prinzhorn csoport csomagolási divíziója ma a Dunapack nevet viseli.

Közéleti feladatai rendkívül sokrétűek. A CSAOSZ mellett az MGYOSZ-nak jelenleg is alelnöke, az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak pedig soros elnöke, de az Európai Hullámtermék-gyártók Szövetsége igazgató tanácsának, valamint a magántulajdonú európai hullámtermék-gyártókat egyesítő szervezetnek, az Alliabox csoportnak is hosszú ideig volt elnöke.