hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Új igazgató a Nestlé PURINA büki gyárának élén

Májustól új igazgatóval folytatja működését a Nestlé PURINA büki gyára. 

Arthur van Raalte távozását követően Tanja Žigić, a szerbiai surčini gyár korábbi vezetője vette át a pozíciót. 

Tanja Žigić termelési mérnökként kezdte a Nestlénél pályafutását 2008-ban. Az élelmiszertechnológiai végzettséggel rendelkező szakembert 2014-ben előléptették a surčini Nestlé gyár termelésvezetői posztjára, majd néhány évvel később, 2018-ban a gyár igazgatójává nevezték ki. 

Tanja Žigić

Tanja az évek során sikeresen menedzselte a gyár versenyképességét, ami nagyban hozzájárult az üzem profitjavításához és különböző fejlesztések lehetőségének megteremtéséhez. 

Vezetése alatt a surčini gyár a Nestlé európai gyártóbázisainak fontos helyszíne lett: az üzem 40 százalékkal növelte termelési volumenét, ezzel párhuzamosan 330-ról 530 főre emelte az alkalmazottak számát, és az exportpiacokat is több mint 40 országra bővítette. 

Kép forrása: Nestlé