Becsült olvasási idő: 1 perc
Új kommunikációs pozíció a Heinekennél

A Soproni márkavezetői posztjáról lépett elő Tóth Gergely a Heinekennél. Stratégiai kommunikációs menedzserként három területért felel.

Stratégiai kommunikációs menedzseri pozíciót hozott létre a Heineken. A posztra házon belül neveztek ki szakembert Tóth Gergely személyében, aki eddig a Soproni márka vezetője volt.  

Új feladatkörében három terület – média, digitális és stratégia – tartozik hozzá. Tóth Gergely feladata a hatékony médiamegjelenések mellett az is, hogy jobban előtérbe kerüljön a digitális eszközök használata a márkák kommunikációjában, így a Heineken az Tóthegyik meghatározó cég legyen a digitális felületeken. Továbbá hozzá került a márkák stratégiai összefogása, vagyis a pr, a szponzoráció és a CRM menedzselése is. Posztján a Soproni mellett a Heineken, a Gösser és a Strongbow márkákért felel.

A corporate pr területet változatlanul Kiss Éva látja el.

Tóth Gergely kinevezése előtt a Heineken Hungária összes nem prémium márkáját – Steffl, Amstel, Kaiser és főleg a Soproni – menedzselte. A poszton eltöltött hat év alatt a Nielsen adatai szerint a Soproni a harmadik helyről megelőzte versenytársait, a Borsodit és az Arany Ászokat.