A szolgáltatás egyszeri vagy havi előfizetéses rendszerben vehető igénybe, és kifejezetten a fiatal, városi felhasználókat célozza, akik folyamatosan használják digitális eszközeiket, könnyen hozzáférnek az alkalmazáshoz és kevés szabadidővel rendelkeznek. Ez az oka annak, hogy a Mr Jeff egy új piaci szegmenst nyert meg, mivel ügyfeleinek 60%-a még soha nem használt más mosodai szolgáltatást korábban.

A mosoda üzleti modellje és egyéb fejlesztés alatt álló ötletek mellett tavaly júniusban mutatták be a fodrászati és szépségápolási szolgáltatást nyújtó ''Beauty Jeff''-et, amelynek első szalonja most nyílik Argentínában. A fitnesz területén működő "Fit Jeff" is hamarosan debütál, és Mr Jeff-hez hasonlóan, mindkettő franchise üzleti modell szerint működik majd.
Háztól házig mosoda appon át
A Mr Jeff egy 2015-ben alapított startup vállalkozás, amelyet három spanyol fiatal indított el a Bbooster program segítségével. A cég ma a világ számos országában működik, és háztól-házig történő mosodai szolgáltatást nyújt applikáción vagy weboldalon keresztül.
2018 decemberében a Mr Jeff 12 millió dolláros (10,4 millió eurós) támogatást kapott az All Iron Ventures vezetésével, Series A típusú befektetésként. A tranzakció 3,5 millió dollárral (több mint 3 millió euróval) növelte a korábbi befektetéseket, amelyek olyan jól ismert európai vállalkozóktól érkeztek, mint Albert Armengol, a Doctoralia vezérigazgatója, Jeroen Merchiers, az Airbnb európai, közel-keleti és afrikai ügyvezető igazgatója és Kim Jung, az NX Corp. vezérigazgatója.
Mr Jeff számos díjat elnyert az elmúlt években: 2017-ben megkapta az Európai Innovatív Vállalkozások Központjának elismerését, ugyancsak ebben az évben Valenciában a Legjobb Fiatal Vállalkozóinak választották őket, valamint a Google szerint a vállalat 2017-ben egyike volt a világ legjobb 20 induló vállalkozásának.
Jövedelmező és elérhető üzleti modell
“Az alkalmazás egyedi lehetőséget kínál a magyar vállalkozók számára, akik gyors befektetés-megtérüléssel (ROI) keresnek üzleti lehetőséget” – mondta Eloi Gómez, a Jeff vezérigazgatója és társalapítója. „Kutatásaink azt mutatják, hogy az emberek 78%-a szerint a mosás a legutálatosabb házimunka. Mi azon vagyunk, hogy ezen változtassunk és elvégezzük ezt a munkát a felhasználók helyett.”

Eloi Gomez szerint a franchise típusú működési modell során a befektetés 17 hónapon belül megtérül, és 12 hónap után közel havi 1,1 milliós profitot termel. A hazai franchise partnerek komoly marketing és logisztikai támogatást kapnak, illetve a cég nem számít fel jog- és marketingdíjakat az első évre. A digitalizáció és a különféle előfizetési lehetőségek segítségével a cég igyekszik megváltoztatni a vegytisztító szektor hagyományos működését is.
A Mr Jeff franchise-modellje eddig számos országban lett sikeres, ahogy a vállalat munkavállalóinak száma is rendkívüli mértékben növekszik. A cég ma már világszerte több mint 500 közvetlenül és 3 500 közvetetten foglalkoztatott alkalmazottal rendelkezik. A szolgáltatás egyszeri vagy havi előfizetéses rendszerben vehető igénybe, és kétféle fizetési mód választható: bankkártyás és készpénzes fizetés, a szolgáltatás pedig a teljes hazai lakosság számára elérhető lesz.
Azok a vállalkozók, akik Mr Jeff üzletet szeretnének nyitni Magyarországon, a cég honlapján https://franchise.mrjeffapp.com/ illetve a f[email protected] email címen érdeklődhetnek.

